Pesti Srácok

Tíz milliárd forintot kapnak a kerületek a kormánytól az egészségügyi fejlesztésekre

null

A kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében rögzített tízmilliárd forintot a fővárosi kerületeknek, amit a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján megkap a főváros és az érintett kerületek – közölte Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes pénteken. Karácsony Gergelynek fájhat igazat mondani, ugyanis erről is hazudott: azt állította, a kormány nem adja oda az összeget, ezzel megkárosítja a budapestieket.

– mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a programmal kapcsolatban. A fővárosi közlemény megerősíti: az idei források rendelkezésre állnak, a támogatások folyósítása folyamatban van. Felidézték: Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes áttekintették a kormányzati Egészséges Budapest program részeként a kerületi rendelők megújítására, korszerűsítésére és a fővárosi szűrőprogramokra nyújtott 2021-és tíz milliárd forint kormánytámogatás biztosítását, a program végrehajtáshoz szükséges intézkedéseseket – írta közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. Közösen megállapították: a kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest program keretében korábban rögzített tíz milliárd forintot a fővárosi kerületeknek; a forrásokat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján megkapja a főváros, valamint az érintett kerületek. A szükséges döntések megszülettek, a végrehajtás folyamatban van, a pénzek heteken belül megérkezhetnek a kerületekbe.

Érdekes fordulat az ügyben, hogy a baloldali városvezetés azzal riogatta a fővárosiakat, hogy a kormány megszegte a szavát és nem adja oda a megállapodásban rögzített összeget. Mi több, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az ATV-ben arról beszélt: „ha nincs Egészséges Budapest program, akkor nincs atlétikai vb”.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Gy. Németh. Budapest önkormányzata még 2019-ben kötött megállapodást a kormánnyal, amely alapján öt év alatt, összesen 50 milliárd forinttal támogatja az állam az Egészséges Budapest programot. Mindezt azért cserébe, hogy Karácsony Gergelyék támogassák az atlétikai világbajnokság megrendezését. Ahogyan azonban a közleményből is kiderült, a fővárosi vezetők megint nem mondtak igazat: a kormány nem vette el az egészségügy színvonalának javítására adott támogatást, csak a fővárossal való egyeztetésre vártak.

Az Egészséges Budapest program célja az egészségügyi fejlesztések támogatása, az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése minden budapesti kerületben. A kerületi önkormányzatok a forrást többek között rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. A program eredményeként korszerűbb és jobb lesz a budapesti ellátás.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.