Pesti Srácok

Több mint hétszázezren kaptak oltást az oltási akcióhéten

null

Sikeresen zárult az első oltási akcióhét. A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál összesítése szerint szombat estig hétszáznegyvenkétezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást. Szlávik János szerint a kezdeményezés a vártaknál is jobb eredményeket hozott, egyúttal a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát.

Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást az oltási akcióhéten – közölte a koronavirus.gov.hu, ahol egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy az oltópontok vasárnap is nyitva vannak; egészen 19 óráig várják akár előzetes időpontfoglalás nélkül is az embereket.

A közlemény szerint az oltási akcióhéten a megjelentek 82 százaléka, 609 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Továbbá 91 ezer, eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, aznap 139 520 ember kapta meg védőoltását. Mint írták, az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma; közülük 5 836 668-an már a második, 2 443 456-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették.

PestiSracok facebook image

– hívták fel a figyelmet a portálon, kiemelve, hogy a harmadik oltás felvételével ismét 80–90 százalékra emelhető a védettségi szint. Kitértek arra is, hogy az oltási akció második hete hétfő reggel 7 órakor kezdődik és december 5. vasárnap 19 óráig tart. Az oltópontok száma várhatóan tovább bővül; elérhetőségük a koronavirus.gov.hu honlapon található.

Az akcióhéttel kapcsolatban adott interjújában Szlávik János a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából. Kiemelte, hogy átlagos életmód mellett nincs esély elkerülni a megfertőződést, és sokkal jobb az oltást felvenni, mint a megfertőződéstől rettegni.

– fogalmazott a főorvos. Szlávik János szerint a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz, éppen azokon a helyeken, ahol a vírus az emberi sejtekhez kapcsolódik, ugyanakkor klinikai viselkedéséről még nem lehet sokat tudni.

– mondta, hozzátéve: az omikron variáns a korábbi törzseknél enyhébb, viszont furcsább megbetegedéseket okozott Dél-Afrikában: elsősorban fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget, szapora szívdobogást. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kiemelte, hogy nem kizárt, hogy a jelenlegi védőoltások is védelmet adnak az omikron variánssal szemben. Ellenkező esetben egyes becslések szerint 30–60 napon belül lehet úgy átalakítani egy koronavírus elleni vakcinát, hogy hatékony legyen az új változattal szemben, ezt követően azonban le is kell azokat gyártani, így a következő hónapokban nem lehet számítani ilyen típusú védőoltásokra.

A főorvos hangsúlyozta, hogy a társadalom védelme érdekében a gyermekeket is be kell oltani, mivel ritkán náluk is kialakulhatnak veszélyes szövődmények, különösen a valamilyen alapbetegségben szenvedőknél: túlsúlyosoknál, cukor-, illetve szívbetegeknél, immunhiányosoknál. Szlávik János is felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországra is megérkeznek a gyermekeknek való, a felnőtt dózis harmadát tartalmazó oltások. A főorvos szerint a szülők nyugodtan elvihetik gyermekeiket az oltásra, a gyerekeknél ugyanis ritkák az oltási reakciók, és a vakcinák náluk talán még hatékonyabbak is, mint a felnőtteknél.

A felnőtteknek érdemes felvenniük a harmadik oltást, mert megfigyelték, hogy a második vakcinát követő negyedik hónaptól csökken az oltással elért védettség, a hatodik hónapra pedig már jóval alacsonyabb, mint korábban. Szlávik János hozzátette, hogy egyesek szerint a következő hetekben tetőzhet a negyedik hullám, de sajnos egyre többet hall az ötödik hullámról is. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a második hullámot is szinte azonnal követte a harmadik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.