Pesti Srácok

Új vezérigazgatója lett a Mediaworks Zrt.-nek

null

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé – írja az alapítvány közleménye. Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap.

A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-ei hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé. Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban, közel tíz éve médiapiaci területen dolgozik.Mint a közlemény fogalmaz, általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworksöt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja. A kuratórium megköszönte az eddigi vezérigazgató, Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok. Mivel Szabó László más fontos kormányzati megbízatást kap, ezen feladatához a kuratórium sok sikert kíván – olvasható a közleményben.

Forrás: Közép Európai Sajtó és Média Alapítvány közleménye ; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.