Pesti Srácok

Városháza-gate – Kínos, de árulkodó semmitmondás Gy. Németh Erzsébettől az ATV műsorában

null

Rónai Egon mindent megtett, hogy értelmezhető nyilatkozatot csikarjon ki Gy. Németh Erzsébetből a Városháza-gate ügyében, de kudarcot vallott. A DK-s főpolgármester-helyettes olyannyira összefüggéstelen válaszokat adott, hogy az még az ATV műsorvezetőjének – és a nézőnek – is feladta a leckét. Gy. Némethről érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány Ferenc helytartója a városházán, a baloldali előválasztáson pedig csúfos vereséget szenvedett - amúgy meg a DK-sok szeretett Zsókája.

Az Anonymus által legutóbb közreadott hangfelvétel kapcsán kérdezte Rónai Egon Gy. Németh Erzsébetet a Városháza eladása kapcsán kialakult botrányról. Az ATV műsorvezetője mindent megtett ugyan, hogy értelmezhető választ hozzon ki a DK-s főpolgármester-helyettesből, azonban ő is csak mellébeszélést kapott konkrétumok helyett. Hiába szembesítette Rónai a politikust azzal, hogy a legutóbbi hangfelvételen Bajnai Gordon is hallható, amint az ingatlan értékesítéséről tárgyal, Gy. Németh itt is megpróbált kitérni a válaszadás elől. Különösen érdekes volt, amikor Rónai afelől érdeklődött, hogy mégis ki Barts J. Balázs főnöke, hiszen Karácsony Gergely őt nevezte meg bűnbaknak lebukása után. A DK-s politikus megpróbálta elterelni a témát, de végül kénytelen volt beismerni, hogy Barts Karácsony irányításával dolgozik.

Annak kapcsán pedig, hogy ha tényleg nem terveznek eladást, és valóban nincs "semmi látnivaló", akkor miért kapott figyelmeztetést Barts J. Balázs, Gy. Németh, a felelős városvezető mindössze annyit tudott mondani, hogy kérdezzék meg Karácsonyt.

Persze, az sem maradhatott el, hogy ismét belekeverjék a rettegett orosz titkosszolgálatot az ügybe, amivel csupán annyi a gond, hogy eddig fel sem merült a kérdésben ez a szál. Amint portálunk is beszámolt róla, ezzel éppen Karácsony Gergely buktatta le saját magát, amikor pénteki bejegyzésében beismerte, hogy mégis tud valamit a Városháza eladásáról, annak ellenére, hogy eddig azt hangoztatta, őt senki nem tájékoztatta erről.

PestiSracok facebook image

Gy. Németh Erzsébet tehát hű elvtárs módjára mosdatta a baloldali városvezetést. Mindenesetre ha más haszna nem is volt az interjúnak – írta a budapesti Fidesz –, annyit legalább megtudhattunk, miért kerülhetett Budapest vezetésébe egy olyan politikus, aki hiába indul 30 éve választásokon, még soha sehol nem sikerült nyernie.

– írják a Fidesz Budapest Facebook-bejegyzésében.

Az ATV interjúját ITT tekinthetik meg, amennyiben Önök is megpróbálnák értelmezni a DK-s politikus szürreális nyilatkozatát.

Forrás: ATV; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.