Pesti Srácok

Védettségi igazolvány kell decembertől a külsősöknek az iskolákba való belépéshez

Védettségi igazolvány kell decembertől a külsősöknek az iskolákba való belépéshez

A gyermekek, a pedagógusok további védelme és az oktatás zavartalansága érdekében a külsősöknek (például nem az iskola alkalmazásában álló takarítóknak, büféseknek, szállítóknak) decembertől védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

Az Emmi közleménye szerint a gyermekeket kísérő szülők az intézményvezető által kijelölt pontig léphetnek be az intézmény területére, aminek különösen az óvodák esetén van jelentősége. Az erről kiadott miniszteri határozat nem vonatkozik azokra sem, akik valamilyen veszélyelhárítás céljával érkeznek az intézménybe – írták. A maszkviselésre vonatkozó szabályokat a köznevelési intézményekben a kormány korábbi döntése értelmében az intézményvezetők állapíthatják meg. A fenti óvintézkedések mellett továbbra is az oltás felvétele a legfontosabb a köznevelési intézmények pedagógusai számára is – hívta fel a figyelmet a tárca. Emlékeztettek: a jogszabály értelmében az állami fenntartású köznevelési intézményekben elvárt a pedagógusoktól az oltás felvétele, hiszen a tanárok sok emberrel, gyermekekkel és szülőkkel találkoznak. Oltásuk saját egészségük és mások védelme érdekében is fontos – fűzték hozzá.

A közlemény szerint a köznevelési intézményeket látogató 12 év feletti korosztály 51 százaléka is már felvette az oltást. Az oltás felvételére kiváló lehetőséget kínál mindenkinek az oltási akcióhét, melynek során előzetes regisztráció nélkül is fel lehet venni az oltást a kórházi oltópontokon – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.