Pesti Srácok

Vizsgálóbizottságot állítanak fel a Városháza ügye miatt, de Bajnait kifelejtették

null

Láng Zsolt javaslatára döntöttek vizsgálóbizottság felállításáról a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Városháza-ügy miatt, azonban a vizsgálóbizottság Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerepét nem vizsgálhatja. A testület feladata az, hogy a Városháza és a fővárosi önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételekkel összefüggésben vizsgálatot folytasson le.

A javaslatot Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője nyújtott be a testület elé. Az előterjesztést Karácsony Gergely módosító javaslatával fogadták el végül a közgyűlésben. A vitában Karácsony elmondta, hogy egy olyan ügyben állítanak fel most vizsgálóbizottságot, amely szerinte nem történt meg. A Fidesz frakcióvezetője szerint viszont az a kérdés, hogy Bajnai Gordont miért nem vizsgálhatja a tervezett bizottság.

– tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője a baloldali polgármestereknek. Láng Zsolt arra is rámutatott, hogy a vizsgálóbizottság meglehetősen szűk ütemterv mentén dolgozhat. Mindezek ellenére megszavazzák a baloldali többség vizsgálóbizottsági javaslatát, hogy kiderüljön az igazság. A testület feladata az, hogy a Városháza és a fővárosi önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételekkel összefüggésben vizsgálatot folytasson le. Budai Gyula közösségi oldalán reagált a vizsgálóbizottság körüli vitára. Karácsony Gergelynek címzett bejegyzésben Budai Gyula leszögezi:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.