Pesti Srácok

A cseh kormányfő garanciát vállalt, hogy az új külügyminiszter betartja a kormányprogramot

A cseh kormányfő garanciát vállalt, hogy az új külügyminiszter betartja a kormányprogramot

Petr Fiala kormányfő személyesen vállalt felelősséget azért, hogy Jan Lipavsky új cseh külügyminiszter tevékenységében tiszteletben fogja tartani a kormányprogramot. Milos Zeman cseh államfő vasárnap a Prima News kereskedelmi hírtelevízióban ezzel indokolta döntését, hogy a korábban nyilvánosságra hozott fenntartásai ellenére végül mégis a Kalózpárt jelöltjét nevezte ki a cseh diplomácia élére.

Legutóbbi találkozónkon Petr Fiala felajánlotta: személyes felelősséget vállal azért, hogy (Jan) Lipavsky tiszteletben fogja tartani a kormányprogramot, ami konkrétan az Izraellel ápolt stratégiai partnerség fenntartását és a visegrádi együttműködés támogatását jelenti. Ez az a két dolog, amelyeket Lipavskynak felróttam – jelentette ki Milos Zeman az interjúban. Az államfői hivatal korábbi közleménye szerint Zeman kifogásolta azt is, hogy Jan Lipavskynak nincs teljes egyetemi képzettsége és javasolta, hogy a következő Szudétanémet Napokat Csehországban tartsák meg. Petr Fiala biztosított arról – szögezte le az elnök – hogy a hagyományos szudétanémet találkozóra nem kerül sor Csehországban. Zeman szerint Fiala ezt Lipavsky "őrült ötletének" minősítette. Milos Zeman a kormány kinevezése előtt személyesen találkozott mind a 17 miniszter-jelölttel. Ezt követően nyilatkozott Zeman úgy, hogy egy kivételével minden jelöltet hajlandó kinevezni tárcavezetőnek. Nevet nem mondott, de az elnöki hivatal később megerősítette a sajtó értesülését, miszerint Jan Lipavskyról van szó, és nyilvánosságra hozta az elnök konkrét kifogásait is a jelöltet illetően. Ezt követően meglepetést keltett, hogy Milos Zeman pénteken minden jelöltet miniszternek nevezett ki. Konkrét indokokat ezzel kapcsolatban eddig nem közöltek. A műsorvezető felvetésére, hogy Lipavsky esete nem egyedi, és például Jan Hamáceknek a korábbi kormányfő első helyettesének és belügyminiszternek csak középiskolai végzettsége van, Zeman azt mondta: ez is zavarta, de szerinte különbséget kell tenni a belügyi és a külügyi tárca között, mert a külügy vezetőjének külföldön kell helytállnia, s ez megkülönbözteti őt a belügyminisztertől.

– zárta le a témát Milos Zeman.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.