Pesti Srácok

Apja vette a fegyvert, amivel lelőtte három diáktársát egy 15 éves fiú egy michigani iskolában

Apja vette a fegyvert, amivel lelőtte három diáktársát egy 15 éves fiú egy michigani iskolában

Legalább három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, amikor az amerikai Michigan állambeli Oxford középiskolájában egy tanuló lövöldözni kezdett – közölte a helyi seriff irodája. A sérültek között egy tanár is van.

Mike McCabe, az Oakland megyei seriffhelyettes a sajtótájékoztatóján közölte, hogy a gyanúsítottat, egy 15 éves fiút még az iskolában sikerült őrizetbe venni. Egy félautomata kézifegyver volt nála. Ámokfutásának indítékát egyelőre homály fedi, mert szülei tanácsára nem felelt a rendőrség kérdéseire. Azt a hatóságok kizárták, hogy társai is lettek volna a lövöldözés során.

A másodéves fiú 15–20 lövést adott le, majd ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek. A halálos áldozatok között két lány van, egyikük 14, másikuk 17 éves volt. A harmadik halálos áldozat egy 16 éves fiú. A sebesültek többségének állapota stabil, kettejükre további műtétek várnak. A támadást követően az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekben bezárkózva kerestek menedéket, míg a hatóságok átkutatták az épületet. A diákokat később közeli üzletbe kísérték, ahová aztán a szüleik értük mehettek. McCabe elutasította azokat a feltételezéseket is, amelyek szerint a közösségi médiában több diákot előzetesen figyelmeztettek arra, hogy valaki veszélyes akciót tervez az iskolában. – jelentette ki. Michael Bouchard seriff később arról számolt be, hogy a gyilkos fegyvert az elkövető apja vásárolta néhány nappal ezelőtt, de azt még nem tudják, miért. A fiú lőgyakorlatokat tartott a 9 milliméteres fegyverrel, és később képeket osztott meg róla, illetve az eltalált célpontokról. A lövöldözés a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú Oxford településen történt.

Üzent a gyászoló családoknak a Minnesota államban tartózkodó Joe Biden amerikai elnök is. Őszinte részvétéről biztosította a hozzátartozókat, akiknek – szavai szerint – „el kell viselniük szerettük elvesztésének elképzelhetetlen fájdalmát”.

Forrás: MTI, Fotó: AP Photo/Paul Sancya
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még