Pesti Srácok

Budai Gyula feljelentést tett a kelenföldi városközpont ügyében

null

Most már jól látható az a jutalékos rendszerrel működő hálózat, amely a fővárosi ingatlanokat igyekszik értékesíteni – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Kelenföldön tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte Újbudán is e hálózat tagjai bukkannak fel, ugyanis a kerület DK-s vezetése és a főváros pályázat útján értékesíteni akarja a Kelenföld-városközpontban álló szolgáltatóházat.

– jelentette ki Simicskó István országgyűlési képviselő december 2-án a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A KDNP-s politikus elmondta, hogy a kelenföldi szolgáltatóház felújítását már korábban kezdeményezték, arra valóban szükség volna, de az ingatlan értékesítése teljes mértékben ellenkezik a lakosság akaratával. A 150 ezres kerületből mintegy harmincezer ember vásárol, étkezik, intéz ügyeket rendszeresen abban a komplexumban, amely hetven boltot, szolgáltatóegységet foglal magába, és ahol a boltok, étkezdék, az állandó és a szombatonkénti „MDF-piac” mellett könyvtár, művelődési központ is található.

PestiSracok facebook image

– mondta Simicskó István. A pályázatot a kerület írta ki, de mivel a területet 80 százalékban a főváros birtokolja, érintett az ügyben. Ráadásul, amint azt Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő elmondta, itt is ugyanazok a nevek kerülnek elő, mint a Városháza-ügyben.

– magyarázta.

– vélekedett az országgyűlési képviselő. Budai Gyula azt is elmondta, hogy számos bizonyíték van a birtokában a hálózattal kapcsolatban, a kelenföldi ingatlan ügyében pedig büntetőjogi feljelentést tett.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.