ingatlaneladás
Bukhat a Városháza-mutyi próbabiznisze – Érvénytelenítette a testület a kelenföldi városközpontra kiírt pályázatot (videóval frissítve!)
A Fidesz–KDNP kerületi frakciója a kezdetek óta igyekszik megakadályozni a környéken élők tízezreit kiszolgáló kelenföldi városközpont eladását, most pedig úgy tűnik, sikerrel jártak: az egyre szövevényesebb ügy kapcsán ugyanis pénteken reggel rendkívüli testületi ülést tartott az újbudai önkormányzat, ahol világossá vált, hogy már a baloldali politikusok sem tudják követni az eseményeket. Hintsch György szocialista alpolgármester például azt nyilatkozta a Pesti Riporternek, hogy semmiről nem tud semmit, kartársa, a momentumos Orosz Anna pedig már meghaladta az emberek színvonalasabb ellátásáról szóló mantráját és töredelmesen bevallotta, hogy a pénzhiány miatt adják el a szolgáltatóközpontot. Ebben a zavaros közegben tartott szavazást a testület arról, hogy érvényesnek tekinti-e a Fővárosi Vagyonkezelő által az ingatlanra kiírt pályázatot. A baloldali képviselők lefagytak és tartózkodtak, a fideszes kisebbség pedig elutasította a javaslatot. A kelenföldi városközpontra kiírt pályázat tehát (részlegesen) érvénytelenné vált. Ez pedig a nagyobb "dealre" is kihatással lehet. Barabás Richárd már Anonymus előtt kikotyogta a Városháza-mutyi részleteit? (Videó!)
Anonymus pénteken újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen Gansperger Gyula és társai arról beszélnek, hogy a Városháza eladásáról szóló kiírást személyre fogják szabni a haveri vevőnek, ennek előkészítéseképpen pedig a Tétényi úti piac lesz az első, amit „megcsinálnak”. A hangfelvételen elhangzó „tesztmutyi” azonban már korábban is felvetődött: éppen egy héttel az Anonymus-féle felvétel előtt a Pesti Riporter interjút készített Barabás Richárddal, Újbuda alpolgármesterével, aki egyben Karácsony pártjának a szóvivője is, amelyben egy furcsa megjegyzést tett, „tesztelésnek” nevezve a Tétényi úti piacra kiírt pályázatot, és amelynek kapcsán egyébként maga is megerősítette, hogy a Fővárosi Önkormányzat volt az ötletgazda. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.