Pesti Srácok

Egy őrmester azt állítja, két kollégája elkábította, levideózta és megerőszakolta – Az ügyészség szexuális erőszak gyanújával nyomoz

null

Döbbenetes esetre derült fény a Készenléti Rendőrség kötelékében. Zsiga Katalin őrmester arról számolt be, hogy két kollégája elkábította, majd megerőszakolta, elvette a szüzességét és az esetről még videót is készítettek – írja a blikk.hu. Az ügyészség portálunkkal közölte: az ügyben nyomozást rendeltek el, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

– mondta a lapnak a rendőrnő, aki pár napja tett feljelentést a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen. Elmondása szerint a kollégáitól kellett megtudnia, hogy egy határszolgálat alkalmával két társa elkábította és öntudatlan állapotában megerőszakolta.

PestiSracok facebook image

– idézte fel Katalin, aki bár nem érezte jól magát, de ekkor nem fordult orvoshoz.

– mondta. A nő állítása szerint egyik erőszaktevője végül be is ismerte a tettét, a nőt hibáztatva annak okán, hogy korábban nem adta oda magát. A rendőrnő állítása szerint társa megfenyegette, ő ennek ellenére jelentést írt a parancsnokának az erőszakról, a videóról és a fenyegetésről is:

Ezután a rendőrnőt szabadságra küldték, majd közölték vele, hogy telefonon értesítik a fejleményekről.

– fogalmazott feldúltan a nő, aki úgy érzi, a laktanyában mindenki rajta röhög.

– tette fel a kérdést Zsiga Katalin, aki az ügyészségen is feljelentést tett. Onnan azt a tájékoztatást kapta, hogy az ügyet áttették az elkövetés helye szerint illetékes szervhez, vagyis a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségre – írja a lap.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére közölte: „minden támogatást megadnak a nyomozáshoz”. Hozzátették: „a Készenléti Rendőrség parancsnoka intézkedett az érintettek szolgálatának munkahelyi találkozását kizáró módon történő szervezésére”. A Központi Nyomozó Főügyészség portálunkkal közölte: az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást, ismeretlen tettesek ellen, azaz gyanúsítás még nem történt.

Forrás: blikk.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.