Pesti Srácok

Egy zongoratanár vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel védekezik a Covid ellen – valószínűleg nem túl sokáig

Egy zongoratanár vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel védekezik a Covid ellen – valószínűleg nem túl sokáig

A pedagógusok 90 százaléka már beoltatta magát, de 15 ezren teljesen elzárkóznak a vakcina felvételétől. A szakemberek értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen egy képzett, művelt rétegről van szó. Ráadásul van olyan pedagógus, aki arra számít, hogy ha kirúgják, elmehet egyházi vagy megániskolába tanítani, mert csak az állami intézményekben tették kötelezővé az oltást. Csakhogy lehet, ezekben a menedékiskolában is elvárják majd az oltást. Közben egyre több 12 és 15 év közötti gyereket oltatnak be a szüleik; két hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma ebben a korosztályban.

Már csak két hetük van beoltatni magukat azoknak a pedagógusoknak, akik továbbra is szeretnének tanítani. Becslések szerint azonban 15 ezer pedagógus nem akarja felvenni a koronavírus elleni vakcinát. Van, aki azt mondja, másként is lehet védekezni.

– vallja Kolonnay Zoltán, a nagykanizsai zeneiskola zongoratanára az ATV riportjában.

PestiSracok facebook image

A pécsi egyetem oltópontjának vezetője szerint érthetetlen, hogy a képzett, tájékozott emberek is mennyi téves információ alapján hoznak döntést. Szerinte a járvány ellen hatékonyan csak oltással lehet védekezni. Tibold Antal szerint

Közben a legújabb adatok szerint minden korcsoportban jelentősen emelkedik a fertőzöttek száma, de a legkisebbek között a legdrasztikusabbak az adatok. A 15 évnél fiatalabbak között két hét alatt megháromszorozódott a betegek száma, ami 100 ezer főre vetítve meghaladja a 900 főt. A negyedik hullámban leginkább a középkorosztály, a 25–49 év közöttiek között tarol a vírus. A 15–24 évesek és az 54–64 évesek körében duplázódtak a számok. Az idősek között sokkal lassabb a vírus terjedése.

A pécsi gyermekklinika fertőző osztályának vezetője azt mondja, szerencse, hogy a gyerekek a súlyos tünetek ellenére hatékonyan gyógyíthatók. Nyúl Zoltán szerint

A szakemberek szerint az iskolai közösségek védetté tétele nagyon fontos a járvány megállításának érdekében. Az oltás ellen tiltakozó pedagógusok ezzel kevésbé értenek egyet, és azt követően, hogy két héttel ezelőtt Mohácson tiltakoztak, most pénteken Nagykanizsán demonstrálnak a kötelező oltás ellen.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.