Pesti Srácok

Élve égették el a falusi embereket a mianmari katonák

null

Mianmari katonák élve elégettek tizenegy falusit, köztük hat kamaszt az ország északnyugati részén kedden – számoltak be szemtanúk és helyi hírforrások szerdán. A közösségi médiában megjelent felvételeken és fényképeken elszenesedett holttestek voltak láthatók hátrakötött kézzel.

Médiaértesülések szerint száz katona rohanta le a mianmari Szagaing térségben található Don Taw faluját kedd reggel.

– mondta el az egyik áldozat rokona.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Háborús bűncselekmény

A 2021 áprilisában a junta ellenzőiből alakult ellenzéki „nemzeti egységkormány” egyik szóvivője nyilvánosságra hozta a meggyilkoltak névsorát. A legfiatalabb áldozat 14 éves volt. Közleményében azt írta: a hadsereg tevékenysége kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát.

– szögezte le.

Puccs, káosz, erőszak

Mianmarban a hadsereg február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több politikusát őrizetbe vették. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást az NLD nyerte. A puccs óta az országban káosz és erőszak pusztít. A katonaság könyörtelen támadásokat indított a tiltakozók ellen. A Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) szerint a puccs óta legalább 1300 ember vesztette életét és több mint tízezret letartóztattak.

Forrás: MTI; Fotó: BBC