Pesti Srácok

Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal

null

Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke.

Soltész Miklós vasárnapi közleményében azt írta: a hat legnagyobb hazai karitatív szervezet alkotta NHKT korábbi döntése alapján november 6-tól december 19-ig a nemzeti adományvonal 1357-es hívószámára, illetve az ahhoz kapcsolódó számlaszámra érkező felajánlások a Regőczi Alapítványt támogatják. Hozzátette: a tanács örömmel tapasztalja, hogy a magyar emberek készek segíteni a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek és családjaikat, ezért az NHKT 2021. december 31-ig meghosszabbítja a célzott telefonos adománygyűjtést. Az eddigi adományokat megköszönve mindenkit biztatnak, hogy december 31-ig a 1357-es szám tárcsázásával vagy sms küldésével támogassa az érintett gyerekeket és családjaikat a Regőczi Alapítványon keresztül – írta Soltész Miklós, megjegyezve, hogy hívásonként és szöveges üzenetekként 500 forint a támogatás. Megemlítették, hogy a gyűjtés meghosszabbításáról szóló bejelentés kapcsolódik a közmédia Jónak lenni jó! kampányához és december 19-i műsorfolyamához. A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.