regőczi istván alapítvány
Herczegh Anita: hosszútávú segítséget akar nyújtani a Regőczi Alapítvány
Herczegh Anita a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ Több szem többet lát című éves szakmai tanácskozásán mutatta be férjével, Áder Jánossal a 2021 tavaszán létrehozott Regőczi Alapítvány egyéves működését. A köztársasági elnök felesége szerint az alapítvány hosszútávú és személyre szóló segítséget szeretne nyújtani a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt magyarországi gyermekeknek.Megérkezett az MTVA székházába a Ferenc pápa által megáldott Szent József-szobor
Megérkezett Budapestre a Ferenc pápa által megáldott Názáreti Szent József-szobor, amellyel a katolikus egyházfő a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát támogatja – hangzott el csütörtök este az M1 aktuális csatornán. A gyermek Jézust és Szent Józsefet ábrázoló bronzszoborra licitálni lehet majd, a befolyt összeg pedig a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványhoz kerül.Ferenc pápa is támogatja a Jónak lenni jó! kampányt
Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth rádió csatornaigazgatója jelentette be, hogy rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia tízéves jótékonysági kampányát Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei kedvezményezettjét, a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt.Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal
Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke.Adománygyűjtő vonalon keresztül is lehet támogatni a Covid-árvákat
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek megsegítésére létrejött Regőczi Alapítványt lehet támogatni a 1357-es adománygyűjtő vonalon – közölte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! adományvonalán
A Jónak lenni jó! idén a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segíti. A 1357-es adományvonalon már több mint 82 millió forint gyűlt össze. A közmédia jótékonysági akciója december 19-én zárul egy egész napos műsorfolyammal. A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány.Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!
Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben – mondta a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke Kaposváron, szerdán. Herczegh Anita a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat jótékonysági estjén vett részt. A rendezvényt a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány javára tartották.Rekordösszeg gyűlt össze egy hónap alatt a Jónak lenni jó! adományvonalán
Páratlanul nagy összeg gyűlt össze a Jónak lenni jó! adományvonalán egy hónap alatt. Az idén a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány munkáját támogató nagyszabású jótékonysági kampányban – több mint száznegyvenezer hívásnak és sms-nek köszönhetően – meghaladta a hetvenmillió forintot az adományvonalra érkezett felajánlások összege. A tíz éves múltra visszatekintő karitatív akció történetében ez rekordnak számít.Kézírással a Regőczi Alapítványért – Idén a Covid-árvák javára gyűjt a közmédia
Immáron tizedik éve szervez adománygyűjtést a közmédia. A jótékonysági program idén a koronavírusban árván vagy félárván maradt gyermekeket támogató Regőczi István Alapítvány munkáját támogatja. A „Jónak lenni jó” kezdeményezés mögé számos hazai híresség, sportoló is csatlakozott, de magánszemélyektől is érkeznek felajánlások.Ajánljuk még