Pesti Srácok

Fabiny Tamás: a legnagyobb mélységben is ott a vigasztaló Isten

Fabiny Tamás: a legnagyobb mélységben is ott a vigasztaló Isten

A legnagyobb mélységben is ott van a vigasztaló Isten, és olykor mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a magasságból érkező fényt – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek. Az evangélikus püspök kiemelte: ahogy az első karácsonykor József és Mária életébe, ugyanígy a mi mostani nehéz, világjárvánnyal terhelt életünkbe is fényt, vigasztalást hozhat a karácsony, a találkozás Jézussal.

Az evangélikus püspök szólt arról is: míg a járvány első évében a kihívás, a feladat újdonsága és nehézsége energiát adott az egyháznak és mozgósította, mostanra elfáradtak a hívek és a lelkészek is. Az oltásoknak köszönhetően, amelyek felvételére folyamatosan kérték a híveket, már bátrabban járhatnak istentiszteletre, de a templombezárások időszaka után kevesebb hívő maradt a templomokban és egy kicsit változott az összetételük is.

– mondta, hangsúlyozva, hogy ők ugyanúgy fontos tagjai maradtak az egyháznak, sőt, rájuk még jobban oda kell figyelniük a közösségeknek és a lelkészeknek. Ugyanakkor megjelentek olyan, főként fiatalabb emberek a templomokban, akik a korlátozások idején felélénkülő, online egyházi jelenlét miatt találtak rá az evangélikus egyházra. Jó tudni – jegyezte meg –, hogy ők a régi híveknél kritikusabbak, és ahogy az interneten megszokták, hogy egy kattintással ott tudják hagyni az istentiszteletet, a templomba sem fognak visszatérni, ha ott csalódás éri őket.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

Az evangélikus püspök beszélt a szeptemberben Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK) is. Felidézte: az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszust annak idején kemény szavakkal bírálták az evangélikus sajtóban. A '38-as esemény markánsan és kizárólag katolikus volt, triumfalizmus és némi protestánsellenesség is jellemezte. Az azóta eltelt több mint 80 év sok örömteli változást hozott az ökumenizmus terén, de még ezt figyelembe véve is kellemes meglepetés volt a kongresszus. Nem véletlen, hogy látogatása után, Szlovákiából hazafelé tartó repülőútján Ferenc pápa is azt emelte ki elsőként, hogy megérintette őt budapesti látogatásán a magyarok mély ökumenikus szellemisége.

A nagy volumenű eseményeken túl, amilyen például a protestáns és zsidó vallási vezetők találkozása volt Ferenc pápával, számos kevésbé protokolláris program is ökumenikus volt. Példaként említette, hogy a Szent István-bazilika előtti téren megrendezett könyvvásáron jelen voltak a protestáns könyvkiadók is, illetve hogy a NEK előtt konferenciát rendeztek az eucharisztiáról, amelyen evangélikus előadás is elhangzott.

– tette hozzá.

– fogalmazott. Azt is mondta: az örömteli fejlemények mellett is sok még a tisztázandó kérdés a katolikusok és evangélikusok között. Emellett nem szabad elfelejtkezni a protestáns ökumenéről sem, arról a protestáns közegről, amely az evangélikusokat összeköti a református egyházzal és a kisebb neoprotestáns közösségekkel is. Hozzátette: a harmadik, legkisebb nagy egyházként az evangélikusok sok mindenben a híd szerepét töltik be a nagy és a kis egyházak között.

– vélekedett. Az egyházak szempontjából kiemelt jelentőségűnek nevezte a jövő évi népszámlálást, hozzátéve, hogy az evangélikus egyház kampányt is indít azért, hogy az emberek válaszoljanak a vallási hovatartozásukra vonatkozó kérdésre. Nem szabad, hogy elsikkadjon a kérdés, és fontos, hogy oldódjon a régi félelemből fakadó hallgatás, ami a zsidóságban a holokauszt, a keresztény egyházak tagjaiban a kommunizmus miatt alakult ki.

Fabiny Tamás szólt arról az ökumenikus nyilatkozatról is, amelyben az egyházak közösen hangsúlyozták a házasság fontosságát, és amelynek egy mondata miatt a Mazsihisz később bocsánatot kért. Véleménye szerint a sokak által kifogásolt mondat – amelynek legkézenfekvőbb olvasata szerint, aki nem családban él, annak nincs méltósága – szerinte is vállalhatatlan. Közölte: amikor az evangélikus egyház a nevét adta a nyilatkozathoz, ez a mondat még nem szerepelt benne. Az evangélikus püspök elnézést kért azoktól, akiket akaratlanul megbántottak, hozzátéve ugyanakkor: egyértelműen nem kirekesztő szándék, inkább ügyetlenség áll a szerencsétlen mondat mögött a több változatban készült nyilatkozatban. Mint mondta, azért is sajnálja a konfliktust, mert eltereli a figyelmet a lényegről, arról, hogy a biblikus látás szerint házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, és az egyházak arra szeretnék biztatni az embereket, hogy házassági elköteleződéssel Isten és az emberek előtt is vállalják kapcsolatukat és egymás iránti szeretetüket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.