Pesti Srácok

Győrffy Balázs: a 36 milliárd forintot is elérheti a kár, amelyet a műtrágya-kartellezés okozott

null

A 36 milliárd forintot is elérheti az a kár, amelyet az elmúlt hét évben a műtrágya-kartellezéssel Bige László és cégei okoztak a magyar gazdálkodóknak – közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, szombathelyi sajtótájékoztatóját követően.

Győrffy Balázs úgy fogalmazott: felháborítónak tartja, hogy a nagyvállalkozó visszaélt piaci fölényével. Szavai szerint teljesen jogos az a kérdés, amit sokan feltesznek: hová lett a pénz? Hozzátette: elgondolkodtató, hogy noha a földgáz ára az elmúlt hetekben jelentősen ingadozott ugyan – tízszeresére is nőtt –, de alacsonyabb volt, mint az októberi csúcs, a műtrágya esetében viszont egy olyan újabb áremelést akarnak "letolni a gazdák torkán", amelyet a piaci változások még ezzel együtt sem indokolnak. Győrffy Balázs kifejtette: Bige László piaci erőfölényével, monopol helyzetével él vissza, cégei ugyanis önmagukban képesek a Magyarországon felhasznált műtrágya 60 százalékát előállítani, aminek jelentős árbefolyásoló hatása van.

– mondta. A NAK elnöke szerint a jövőben is biztosítani fogják Magyarországon a műtrágyaellátást; importból fedezhető a gazdálkodók igénye és a Nitrogénművek Zrt. kapacitása közötti különbség, de a szállítás és más piaci tényezők miatt az import se lesz olcsó.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve: hosszú távon a Magyarországon műtrágyát gyártó cégeknek is az az érdeke, hogy termékeiket biztonságosan a hazai piacon tudják eladni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még