Pesti Srácok

Hollik: a baloldal továbbra is támogatja a migrációt

Hollik: a baloldal továbbra is támogatja a migrációt

A baloldal továbbra is támogatja a bevándorlást, és Brüsszel kérésének eleget téve legalizálni akarja az illegális migrációt – jelentette ki csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István a videóban azt mondta: jelentősen nőtt a migrációs nyomás 2021-ben Európában, így Magyarországon is.

– tette hozzá. A kommunikációs igazgató köszönetet mondott azoknak a katonáknak és rendőröknek, akik védik a magyar határt, a déli határkerítést. Nekik köszönhető ugyanis – tette hozzá –, hogy Magyarország továbbra is biztonságos, miközben csak idén több mint 100 ezer illegális határátlépési kísérlet történt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Hollik István. Hozzátette: az elmúlt hat évben sok olyan terrorcselekmény történt Európában, amelyeket bevándorlók követtek el, ennek ellenére a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a migránsok nem bántanak senkit. Úgy fogalmazott, nagyon úgy tűnik, hogy a baloldal álláspontja nem változik: 2015 óta támogatják a bevándorlást.

– hangoztatta.

– emelte ki Hollik István a videóban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.