Pesti Srácok

Hollik: százezrek fizetését sodorná veszélybe a baloldal a minimálbér megszüntetésével

null

Nem lennénk a baloldali média helyében, mikor védeni kell Márki-Zay Péter botrányosabbnál botrányosabb kijelentéseit. Valószínűleg ezért döntöttek ők is a magyarázkodás helyett az elhallgatás mellett, így nem meglepő, hogy a homofób és antiszemita kijelentései mellett arról sem számoltak be, amikor kijelentette, hogy eltörölné a minimálbért. Azonban mi nem hallgatunk, ahogy a kormány is kiáll a magyar emberek mellett. Hollik István nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen katasztrofális következményekkel járna a minimálbér megszüntetése.

Hollik István szerint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kijelentése, amely szerint nem tartja feltétlenül szükségesnek a minimálbért, azt jelenti, hogy meg akarja azt szüntetni. Ezzel pedig veszélybe sodorná annak a több százezer embernek a fizetését, aki minimálbért vagy éppen garantált bérminimumot keres – mondta, hozzátéve: a minimálbér az a törvényben meghatározott legkisebb munkabér, amelyet minden, teljes munkaidőben dolgozó munkavállalónak köteles megadni a munkaadó.

– közölte. Hollik István a magyar emberek, a vállalkozások és a kormány 12 év alatt elért közös eredményének nevezte, hogy hetvenháromezerötszáz forintról 2022-re bruttó kétszázezer forintra emelkedik a minimálbér.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, a baloldal miniszterelnök-jelöltje azzal, hogy megszüntetné a minimálbért, ezeket a közös eredményeket veszélyeztetné.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.