Pesti Srácok

Inkább az állatmenhelyeket, mintsem a gyermekotthonokat támogatják a magyarok

null

Körülbelül kétszer annyian támogatják az állatmenhelyeket, mint a gyermekotthonokat Magyarországon – derült ki egy reprezentatív, országos kutatásból, amelyet a magyarországi adományozási kedvről készítettek az egyik legnagyobb mobilszolgáltató felkérésére. Azonban minél többet tud valaki a gyermekotthonok működéséről, annál inkább támogatja azokat.

A kutatás rámutatott, hogy a magyar lakosság fele szokott adományozni és önkénteskedni is, és csak 12 százalék nem segíti ilyen formában a rászorulókat. A válaszadók bevallása szerint az önkénteskedéshez képest az adományozás gyakoribb, és a legtöbben, a válaszadók 81 százaléka tárgyi felajánlásokkal támogatja a rászorulókat. Pénzbeli hozzájárulással a válaszadók 70 százaléka szokott élni, többségük alkalmanként 5 ezer forint alatti értékben, 20 ezer forint feletti összeg csupán az esetek 3 százalékában jellemző – olvasható a közleményben. A rendszerességet tekintve leginkább a véletlenszerű adományozás jellemző, adója 1+1 százalékát pedig az emberek 60 százaléka szokta szinte mindig, vagy többnyire felajánlani. A válaszadók 41 százaléka az adományozással szemben azért preferálja az önkéntes munkát, mert ott azonnal látja az eredményt, és hasonló azok aránya (43 százalék), akik többet önkénteskednének, ha idejük engedné.

Sokan a bizalmatlanság miatt nem adományoznak

Tízből négyen főleg amiatt nem szoktak adományozni, mert félnek attól, hogy az összeg nem megfelelő helyre kerül, de hasonló nagyságú azok tábora is, akiket a saját anyagi helyzetük tart vissza – derült ki a felmérésből, amelyet a Telenor felkérésére az Impetus Research végzett. Arra a felmérésben feltett kérdésre, hogy melyik három nemes célt részesítenék előnyben, ha adományozásról vagy önkéntességről van szó, a legtöbben, a válaszadók 35 százaléka az állatmenhelyeket, 24 százaléka a betegségekben szenvedőket, 23 százaléka a kórházak, egészségügyi intézményeket és 22 százaléka a mélyszegénységben élőket jelölte meg a gyakori támogatandó csoportnak. A kitöltők kevesebb mint ötöde (18 százalék) támogatná a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket, pedig hazánkban mintegy 25 ezer gyermek és fiatal él a családjából kiemelve.

PestiSracok facebook image

– idézi a közlemény Joó Beatrist, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatóját.

A vállalat karitatív kampányában a hazánkban élő családjából kiemelve élő gyermek és fiatalra hívja fel a figyelmet. A kis gyufaárus lány című történetet a szolgáltató mesekönyv formájában jelenteti meg, amelynek új, Dragomán György író által írt befejezését a 06-80-621-000 ingyenesen hívható telefonszámról lehet meghallgatni Balsai Móni színésznő tolmácsolásában. A cég minden december 20-ig beérkező hívás után 500 forinttal, valamint a könyvek eladásából befolyó összeggel támogatja a Gyermekhíd Alapítványt, amely a gyermekotthonban élő gyermekeknek nyújt komplex támogatást képzett mentoraik által – áll az összegzésben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.