Pesti Srácok

Keresztülhúzta az ellenzék számításait Orbán Viktor sajtótájékoztatója

Keresztülhúzta az ellenzék számításait Orbán Viktor sajtótájékoztatója

Az ellenzék által elképzelt politikai tematizálást "keresztülvágta" Orbán Viktor kormányfő keddi sajtótájékoztatója – értékelt a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Erdélyi Rezső Krisztián szerint Novák Katalin államfői jelölése is váratlanul érte az ellenzéket, mert egy "támadható" jelöltre számítottak.

Az elemző kifejtette: az ellenzék számára fontos hír volt a közelmúltban, hogy két kérdésben, a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról lehet népszavazást tartani. Azt gondolták, hogy ezzel hosszú-, de legalább középtávon meghatározzák majd a közbeszédet. A keddi Kormányinfó viszont teljesen keresztülvágta ezt az elképzelést azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette saját témáit, mint például a járvány elleni védekezés és két korosztály támogatása a 25 év alattiak szja-mentessége, valamint a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának visszaépítése révén. Erdélyi Rezső Krisztián kitért a nukleáris energia témájára is. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy fontos szövetségese lehet Magyarországnak Franciaország, amely hosszú idő után a közelmúltban újabb atomerőművet épített. Kiemelte: ha a cél a "kibocsátásmentes" Európa, akkor minden olyan energiát el kell ismerni, amely nem szennyezi a környezetet.

– fűzte hozzá. A geopolitika kapcsán az elemző azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió (EU) már elkövetett egy "óriási hibát", amikor Nagy-Britanniát "elengedte".

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg, hozzáfűzve: ha az ottani nagyhatalmi vákuumot az EU nem tölti be, akkor betölti más. Erdélyi Rezső Krisztián a gyermekvédelmi népszavazást merész kísérletnek nevezte: az eredménye komoly ütőkártya lesz a magyar kormány kezében, mert elmondhatják, hogy Magyarországon nem "az elitek, vezető politikusok" döntötték el, mi legyen a gyermekvédelemmel, a gendertémában, hanem az emberek. Annak kapcsán, hogy Orbán Viktor bejelentette, a Fidesz Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli államfőnek, az elemző azt mondta: ez teljesen váratlanul érte az ellenzéket, mert támadható, támadhatóbb jelöltre számítottak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.