Pesti Srácok

Lezárások jönnek karácsonyra Hollandiában

null

A holland ügyvivő kormány vasárnap reggeltől ismét "kemény" lezárásokat vezet be annak érdekében, hogy korlátozza a koronavírus omikron variánsának terjedését – jelentette be szombat este Mark Rutte miniszterelnök.

Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak. A szupermarketek, pékségek, drogériák, gyógyszertárak, bankok a következő hetekben is nyitva maradhatnak, míg az éttermekben elvitelre lehet ételt rendelni. A lezárásokat várhatóan január közepén oldják fel. Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet a jövő hónap első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelenléti oktatás. A sportközpontokat is bezárják, a sportmérkőzések közönség nélkül tarthatók meg. A kültereken edzeni 17 év felett esetleg párban lehet, betartva az előírt 1,5 méteres távolságtartási szabályt. A lezárásokat bejelentő sajtótájékoztatón Hugo de Jonge egészségügyi miniszter elmondta, hogy január 7-ig minden 18 évét betöltött állampolgár meghívót kap a harmadik, emlékeztető oltás beadására, a 60 év felettieket pedig már az év végéig tervezik beoltani.

Mark Rutte kormányfő beszédében hangsúlyozta: "ismét rossz karácsonyra kell számítani, de már korábban is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ezt megfelelően kezelni. Meg vagyok győződve arról, hogy most is sikerül átvészelni ezt az időszakot." A kormány szerdán bejelentette, hogy újabb négy héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt novemberben már életbe lépett korlátozásokat. Az országban korábban több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. A korlátozásokat a kormány november közepén vezette be ismét, miután rekordszámú fertőzést igazoltak. A holland közegészségügyi hatóság szombati adatai szerint mintegy 14 500 új fertőzést regisztráltak. Jelenleg 2372 beteget ápolnak kórházban, 673-an intenzív kezelésben részesülnek. Az elmúlt hét napban átlagosan 245 beteget vettek fel kezelésre, 23 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten. Az országban 76,4 százalékos az átoltottsági arány.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANP/Jeroen Jumelet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.