Pesti Srácok

Lukasenka akár 2035-ig is hatalmon maradhat a most közzétett alkotmánymódosítás tervezete szerint

null

Közzétették hétfőn Fehéroroszországban az alkotmánymódosítás tervezetét, amely elemzők szerint egyebek közt lehetővé tenné az ország tekintélyelvű elnöke számára, hogy a hónapokon át tartó tiltakozó megmozdulások ellenére 2035-ig bebetonozza a hatalmát.

A javasolt alkotmánymódosítást Aljakszandr Lukasenka elnök hivatalos honlapján, illetve a BelTA állami hírügynökség internetes oldalán tették közzé, és felszólították a fehéroroszokat, hogy fűzzenek hozzá kommenteket, tegyenek javaslatokat, és fejtsék ki a véleményüket a változtatásokról. A módosítások értelmében az államfő ismét csak két ötéves cikluson keresztül tölthetné be a tisztséget - ezt a korlátozást korábban Lukasenka elnöksége idején törölték el -, de csak akkor lépne ismét életbe, ha új elnököt választanának, így Lukasenkát még további két alkalommal újra lehetne választani, ha a mostani mandátuma 2025-ben lejár. Lukasenka így legalább 2035-ig szabaddá tette a maga számára az utat, amikor 81 éves lesz - közölte az AFP francia hírügynökséggel Valerij Karbalevics független politikai elemző.

A tervezet kiterjeszti a parlament mandátumát a jelenlegi négy évről ötre, bevezeti az Összfehéroroszországi Népi Gyűlés intézményét, az új kormányzati szerv párhuzamosan működne a törvényhozással. Garantálja továbbá a volt elnökök mentelmi jogát a hivatali idejük idején elkövetett cselekmények miatt indított eljárásokban. Az alkotmánymódosítást népszavazásra bocsátják, a tervek szerint februárban. A referendum akkor lesz érvényes, ha legalább 50 százalékos részvétel mellett a szavazók több mint 50 százaléka támogatja. Lukasenka huszonhét éves elnöksége alatt három népszavazást tartottak a volt szovjet köztársaságban: az elnöki ciklusok eltörléséről, az alkotmány módosításáról, illetve a szovjet időkben használt állami jelképek újbóli bevezetéséről.

A tavaly augusztusi, erősen vitatott tisztaságú elnökválasztás után korábban soha nem látott tiltakozó hullám rázta meg Fehéroroszországot. Lukasenkát a hivatalos választási eredmény szerint a szavazatok több mint 80 százalékával választották meg hatodik egymást követő mandátumára, amit az ellenzék és a nyugati országok nem fogadtak el. Lukasenka brutálisan nyomta el a tiltakozásokat, több mit harmincötezer embert vettek őrizetbe, a rendőrök ezreket bántalmaztak, sokan külföldre menekültek. A javasolt alkotmánymódosításokat a tiltakozások idején szövegezték, amikor Lukasenka számára világossá vált, hogy "elveszítette a városi lakosság többségének a támogatását" - vélte Karbalevics. Az elemző szerint az Összfehéroroszországi Népi Gyűlés intézményének bevezetése tartalék terv a tekintélyelvű vezető számára, ha lemondásra kényszerül az elnöki tisztségről.

PestiSracok facebook image

A javasolt módosítások szerint a hivatalban lévő elnök automatikusan az 1200 tagú népi gyűlés tagja lesz, és ő lehet a testület elnöke, ha a többi képviselő megválasztja. A testület évente legalább egyszer ülésezne, és a hatáskörébe tartozna politikai irányvonalak kidolgozása, törvénytervezetek, alkotmánymódosítási javaslatok benyújtása, a Központi Választási Bizottság és a legfelsőbb szintű bíróságok bíráinak megválasztása. A népi gyűlés engedélyezné az elnök javaslatára fehérorosz csapatok külföldi bevetését és az elnök felmentését, ha megsérti az alkotmányt, hazaárulásban vagy más súlyos bűncselekményben találják bűnösnek.

Karbalevics szerint a tartalék terv veszített a jelentőségből, amióta az Oroszország támogatta Lukasenka rendszere felszámolta a tiltakozó mozgalmat.

- fejtette ki az elemző. A módosítások érintik Fehéroroszország "semlegességét" és "atomfegyver-mentességét" is. Lukasenka novemberben felajánlotta, hogy befogad orosz atomfegyvereket, ha a NATO atomfegyvereket telepít Németországból Kelet-Európába.

Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető, aki Lukasenka ellenlábasa volt az augusztusi elnökválasztáson, hétfőn bírálta a tervezett alkotmánymódosításokat. A Litvániába menekült Cihanouszkaja a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közzétett közleményében hangsúlyozta: a fehéroroszoknak felajánlották a választást Lukasenka és Lukasenka között.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/BelTA/Pool/NikolajPetrov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.