Pesti Srácok

Medián: a magyarok közel kétharmada Fidesz-győzelemre számít 2022-ben

Medián: a magyarok közel kétharmada Fidesz-győzelemre számít 2022-ben

Még az ellenzéki szavazók harmada is a kormányzó jobboldal győzelmére számít a jövő tavaszi választásokon a Medián legújabb kutatása szerint; az ellenzéki szavazók alig több mint fele (54 százalék) nyilatkozta azt, hogy a Márki-Zay vezette hatpárti összefogás nyeri 2022-t. Ugyanez az arány a Fidesz-szavazók esetében 91 százalék: a jobboldali szavazók tehát magabiztosnak tűnnek három hónappal a választások előtt, elsöprő többségük a Fidesz győzelmére számít.

A felmérésben rákérdeztek a pártpreferenciákra is. Egy közeljövőben tartandó országgyűlési választáson a szavazókorú népesség 39 százaléka választaná a Fidesz–KDNP-t, és 34 százaléknyian az ellenzéki összefogást – derül ki a kutatásból. A választani tudók kategóriában is öt százalék előnnyel, 45–40-re vezet a Fidesz az ellenzék előtt, míg a Medián a választani tudó biztos szavazók terén már enyhe ellenzéki fölényt mért: e kategóriában 45 százalék választaná a baloldali közös listát, 44 százaléknyian a Fideszt. Érdekesség, hogy mindhárom, fent említett kategóriában parlamenti küszöb fölé került a két kisebb formáció, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt. Toroczkaiék pártja a biztos pártválasztók körében öt százalékos, a kutyapártot ugyanebben a kategóriában hat százaléknyian támogatják. A Fidesz esélyeit növelheti az is, hogy jelen pillanatban úgy tűnik, több tartaléka van, mint az ellenzéknek: a kormányellenes, az összefogásra szavazók 87 százaléka egyben biztos szavazó is, ugyanez az arány a fideszeseknél 74 százalék: van még tehát kiket mozgósítani a kormánypártok szemszögéből nézve.

Forrás: Mandiner; Fotó: Híradó.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.