Pesti Srácok

Menczer Tamás: a beruházásokért óriási verseny zajlik, de Magyarország vonzó célpont (videó)

A beruházásokért világszinten óriási verseny zajlik, de Magyarország vonzó célpont: köszönhetően az alacsony adóknak, a politikai stabilitásnak és a szorgalmas, tehetséges magyar munkavállalóknak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: ha munka van, minden van. Az államtitkár azt mondta, hogy a baloldali kormányok 2010 előtt államcsődbe vitték az országot, a munkanélküliség pedig 11,5-12 százalékos volt, vagyis rengeteg családnak nem volt bevétele, jövedelme.

– mutatott rá. Hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása sikeres volt, ennek köszönhető, hogy jelenleg Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, ez történelmi rekord, majd egymillióval többen dolgoznak, mint ahányan dolgoztak 2010-ben. Mint mondta, tavaly, a koronavírus ellenére a külügyminisztérium beruházásokat segítő programjainak köszönhetően 280 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, illetve létrehozni. Az államtitkár tájékoztatása szerint az idén már 58 pozitív döntés született beruházásokról, és ezek a beruházások több mint 9 ezer új munkahelyet teremtenek majd. Kitért arra, hogy a szolgáltatóközpontok terén is nagy, 50 százalékos növekedés volt tapasztalható az elmúlt 5 évben. Friss adatok szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik Magyarországon, ezek 70 ezer embernek adnak munkát jelenleg.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Menczer Tamás.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.