Pesti Srácok

Németh Szilárd: a gyermekvédelmi népszavazáson dől el Magyarország jövője

null

A választás tétje, hogy visszafordulunk-e a 2010 előtti baloldali világhoz, vagy inkább közösen folytatjuk a magyar Magyarország építését – mondta a 888.hu-nak adott szerdai interjúban Németh Szilárd honvédelmi parlamenti államtitkár, a Magyar Birkózószövetség elnöke. Az államtitkár hozzátette: a Fidesz készen áll a folytatásra, nekünk a magyarok érdeke az első; Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra.

Az Európai Unió olyan klímapolitikai szempontokat akar érvényesíteni, hogy ezzel a magyarok adója emelkedjen. Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc ezt egyáltalán nem ellenzi. Mint rezsibiztos, mi a véleménye erről? – tette fel a kérdést a 888 munkatársa Németh Szilárdnak.

– fejtette ki az államtitkár, majd hozzátette, hogy jelenleg a nagy veszélyt két dologban látja: az egyik, hogy a szén-dioxid-kibocsájtást a családoknak kelljen megfizetnie, a másik, hogy visszatérnének a 2010 előtti idők, amikor háromszorosára emelték a gáz árát. Németh Szilárd emellett kiemelte, hogy a felmérések szerint a magyarok 82 százaléka ért egyet a rezsicsökkentéssel; az újdonsült miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter pökhendi és arrogáns kijelentéseivel pontosan ennyi embert sértett és alázott meg, köztük sok baloldali szavazót is. Az államtitkár szerint egyébként nem csoda, hogy ekkora a támogatottsága a rezsicsökkentésnek.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki véleményét a témában a kormánypárti politikus. Németh Szilárd elmondta azt is, mit gondol arról, hogy az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi népszavazást. Az államtitkár szerint az LMBTQ-lobbi már az óvodák, iskolák ajtaján kopogtat.

– húzta alá interjújában az államtitkár. Németh Szilárd kiemelte, hogy gyermekeinket meg kell védenünk; nekünk, szülőknek kell eldöntenünk, milyen jövőt szánunk nekik. Az államtitkár szerint tavasszal az országgyűlési választáson és a gyermekvédelmi népszavazáson dől el Magyarország jövője, neki pedig mindegyik kérdésre határozott nem lesz a válasza.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Ajánljuk még