Pesti Srácok

OKF: huszonhét épülettűzhöz vonultak a tűzoltók karácsony első napján

null

Karácsony első napján 123 helyszínen dolgoztak a tűzoltók, a közúti balesetek mellett lakástüzeket, kigyulladt melléképületeket, égő kazánházakat oltottak, összesen 27 épület égett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint szombaton összesen 155 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ebből 123 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. Ezek közül 36 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 87 alkalommal pedig műszaki mentést kellett végezniük.

Szombat reggel egy nógrádmegyeri kétszáznegyven négyzetméteres családi ház tetőszerkezete égett mintegy nyolcvan négyzetméteren. Szintén délelőtt Dombegyházon egy negyven négyzetméteres melléképület gyulladt ki, ahol a tűzben két gázpalack is felhasadt, egy harmadik, égő palackot pedig a tűzoltók hoztak ki az épületből. Szárligeten egy családi ház kazánházának és fürdőszobájának mennyezete égett. Budapest II. kerületében egy társasházi lakás teraszán egy gázzal működő grill okozott tüzet, délután melléképületek égtek Szegeden, Tamásiban, Mezőtúron és Nagykanizsán is – közölte az OKF. Este egy egri társasház ötödik emeleti lakásában keletkezett tűz, itt a tűzoltóknak hatvanöt embert kellett kikísérniük az épületből, de a lángok eloltása után mindenki hazamehetett.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban ötszáz járművel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Twitter (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.