Pesti Srácok

Öngyilkos merénylő robbantott egy étteremben a Kongói Demokratikus Köztársaságban

null

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szombat este egy étteremben a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. A támadásnak több halálos áldozata van. Az országban az utóbbi időben több katolikus és más keresztény templom közelében hajtottak végre merényletkísérleteket, így valószínűleg nem véletlen, hogy az újabb robbantást is karácsonyra időzítették.

Az Észak-Kivu tartománybeli Beni városban történt merénylet elkövetőjeként egyelőre egy szervezet sem jelentkezett. Szemtanúk szerint legalább hárman meghaltak a támadásban. A városban júniusban is történt két robbantás: egy katolikus templom közelében, majd egy forgalmas kereszteződésben. Akkor nem sebesült meg senki, csak a merénylő vesztette életét a második detonációban.

A Kongói Demokratikus Köztársaság és a szomszédos Uganda hadserege november végén közös műveletet indított az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű iszlamista milícia visszaszorítására. Az ADF korábban számos robbantásos merényletet hajtott végre a térségben. A kongói katolikus egyház összesítése szerint az ADF 2013 óta legalább hatezer civil halálát okozta, és ezzel a legvéreskezűbb fegyveres szervezetté vált az ország keleti részén. Az állami hatóságok május elején rendkívüli állapotot hirdettek ki Ituri és a szomszédos Észak-Kivu tartományokban, hogy véget vessenek az ADF és a lakosságot terrorizáló más fegyveres csoportok tevékenységének.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Marco Longari (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.