Pesti Srácok

Mától Orbán Viktor a legrégebb óta hivatalban lévő európai vezető

Mától Orbán Viktor a legrégebb óta hivatalban lévő európai vezető

Angela Merkel német kancellár távozásával a magyar kormányfő lett a legrégebb óta hivatalban lévő vezető az Európai Unióban. A miniszterelnök ugyanakkor nemcsak az EU-ban, hanem a szélesebb értelemben vett nyugati világban is a legrégebb óta hatalmon lévő, választott politikai vezető mától – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Merkel a szerdai nappal távozik a német kancellári tisztségből, amit 2005. november 22-től töltött be, így kicsit több mint tizenhat éven át vezette Németországot. A Bundestag szerdán megválasztja Olaf Scholz szocdem vezetőt az új német kancellárnak, majd megalakul a baloldali kormány is. Angela Merkel távozásával Orbán Viktor lett a leghosszabb ideje hivatalban lévő vezető az EU-ban: a magyar kormányfőt 2010. május 29-én választották miniszterelnöknek. Az EU-ban Mark Rutte következik utána: a holland miniszterelnök 2010. október 14-e óta vezeti országát.

Orbán ugyanakkor nemcsak az EU-ban, hanem a szélesebb értelemben vett nyugati világban is a legrégebb óta hatalmon lévő, választott politikai vezető mától. Csak egyes nyugati országok szimbolikus államfőként regnáló uralkodói, köztük II. Erzsébet brit királynő (1952–), II. Margit dán királynő (1972–) vagy épp XVI. Károly Gusztáv svéd király (1973–) töltik be régebb óta a tisztségüket. Az EU szomszédságában Vlagyimir Putyin elnökként, illetve miniszterelnökként 2000 óta vezeti Oroszországot; Recep Tayyip Erdoğan pedig 2003 óta van hatalmon Törökországban, előbb miniszterelnökként, majd államfőként.

Forrás: Mandiner; Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.