Pesti Srácok

Őrizetbe vehetik a volt ukrán elnököt

Őrizetbe vehetik a volt ukrán elnököt

Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint az ukrán főügyészi hivatal kérelmezte Petro Porosenko korábbi ukrán elnök letartóztatását, az illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróság pedig el is rendelte őrizetbe vételét, hogy bíróság elé állítsák, ahol döntenek majd erről.

A bíróság szóvivője ugyanakkor nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni a hírportál rendvédelmi szervektől származó értesüléseit. Közölte, hogy ilyesmiről a bíróság zárt ajtók mögötti ülésen dönt. Porosenko ügyvédei szintén azt mondták, hogy egyelőre nincs megbízható információjuk, csak a sajtóból értesültek a döntésről. Egyik védője, Ihor Holovany hozzáfűzte, hogy ha a bíróság egy törvényhozási képviselő őrizetbe vételéről hoz döntést, akkor huszonnégy órán belül erről értesítenie kell a parlament elnökét.

Porosenkót – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, most az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – hétfőn gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. A hatóságok szerint ugyanis az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök „komájaként” is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával együtt illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, ily módon „terroristákkal” működött együtt.

Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak. Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. Porosenko jelenleg külföldön tartózkodik, de meggyanúsításása után azt ígérte, hogy januárban visszatér Ukrajnába.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Elnöki sajtószolgálat/Mihajlo Markiv

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.