Pesti Srácok

Politikai Hobbista – Karácsonyt már a saját beismerésétől is megvédi a 444 (Videó!)

Politikai Hobbista – Karácsonyt már a saját beismerésétől is megvédi a 444 (Videó!)

Karácsony Gergely nem tart Budapestinfót, a sajtótájékoztatón nem válaszol a kérdésekre, az újságírók elől menekül, de amint megjelenik a FOS, vagyis a független-objektív sajtó, akkor úgy repül hozzájuk egy kis szeretgetésért, ahogy Tarzant hívja a dzsungel és ahogy a legyeket vonzza a sz*r. Most a 444 Quibit című áloldalának állt a rendelkezésére és nem győzött betelni önmagával. A 444-esek pedig rajongva szerették, még egy kis propozíciót is írtak az interjú elé, hogy az olvasók rögtön tisztába kerüljenek vele, milyen csodálatos személyiséget sikerült mikrofonvégre kapniuk. A Hobbista elemezte a FOS működését, benne az olyan meglepő húzásukkal, hogy még Karácsony durcás beismerései, illetve Kerpel-Fronius Gábor szavai ellenére is tagadják, hogy volt szándék a Városháza értékesítésére.

Nézzék meg a teljes adást is, hiszen Farkas Bertalan volt a Hobbista vendége. Ő 1980 májusában járt a világűrben, ezidáig egyetlen magyarként. Óriási megtiszteltetés, hogy elfogadta a Hobbista meghívását. A laposföld és egyéb kötelező poénok után természetesen az emlékekről, élményekről szólt a beszélgetés, meg persze arról is, hogy mi az űrhajósok dolga, mi kell ahhoz, hogy valakiből űrhajós lehessen. És hogy mi, magyarok milyen sok tudományos és műszaki teljesítménnyel járultunk már hozzá a nemzetközi űrkutatáshoz, ezért igazán megérdemeltük, hogy negyven évvel ezelőtt (a világ összes országa közül hetedikként) felrepülhessen egy emberünk; és ma ismét megérdemeljük ugyanezt. Reméljük, 2024-ben meg is valósul. Farkas Bertalan is nagyon rajta van az ügyön.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."