Pesti Srácok

RMDSZ-es államtitkár lemondását követelik a román fuvarozók

RMDSZ-es államtitkár lemondását követelik a román fuvarozók

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Sándor Gábor szállításügyi államtitkár tisztségéből való felmentését kéri a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR) - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.

A munkáltatói szervezet szerint a Szállításügyi Minisztérium ellenőrző testülete által készített júniusi jelentés több bűntett elkövetésének gyanúját is felveti Sándor Gáborral kapcsolatban. Az ellenőrző testület a jelentés következtetéseit a Számvevőszék, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és az ügyészség figyelmébe ajánlotta. A COTAR úgy véli: ilyen körülmények között Sándor Gábor nem maradhat államtitkár, és a leváltását kérik az RMDSZ elnökétől, Kelemen Hunor kormányfőhelyettestől. A munkáltatói szervezet hasonló eljárást kért a közlekedési felügyelőség jelenlegi vezetőjével Mihai Alecuval kapcsolatban is, akit szintén elmarasztal az ellenőrző testület dokumentuma.

- olvasható a COTAR közleményében.

PestiSracok facebook image

Sándor Gábort idén február 5-én nevezték ki államtitkárnak; közúti forgalombiztonsági szakértő, a Közúti Közlekedési Tanintézet alapítója, 1999 szeptemberétől elnöke, a szaktanfolyami képzést nyújtó IFPTR kft. ügyvezetője. A Maszol.ro portál közlése szerint a szakmai szervezet már nyáron hivatali visszaéléssel vádolta meg Sándor Gábort, azt állítván, hogy az államtitkár magánvállalkozása jogtalanul jutott hozzá a Román Közúti Hatóság (ARR) adatbázisához.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a portálnak elmondta: a szövetség kiáll a kormánytisztviselő mellett.

- nyilatkozott Hegedüs Csilla.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Biró István

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.