Pesti Srácok

Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők

Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők

Huszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzéssorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. Kicsin múlott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt évzáró vizsgálat minden árusítóhelyet "patyolattisztának" találjon. Mindössze három próbavásárlás tárt fel jogsértéseket, a hagyományos üzletek ennél sokkal több okot szolgáltattak a helytelenítő homlokráncolásra – közölte az ITM az MTI-vel pénteken.

Azt írták, főszabály szerint közterületi értékesítés keretében viszonylag szűkre szabott termékkör forgalmazható az újságtól a léggömbön át a fagylaltig, vattacukorig. E sorba tartozik néhány téli lélekmelegítő, a sült gesztenye vagy kolbász, hurka is. Húsvétkor, karácsonykor, szilveszterkor és a megelőző húsz napban az ünneppel összefüggő termékek, nemesfémből készült ékszerek, díszműáruk és egyéb dísztárgyak is árusíthatók utcán. Közterületi értékesítést a kereskedő a szükséges hatósági engedélyek birtokában, nevének és székhelyének feltüntetésével folytathat. Az ideiglenes standokon, árusítóhelyeken vásárlók könyvét nem kell kihelyezni. A vállalkozás adatairól és a panaszügyintézés módjáról viszont feliratban tájékoztatni kell a vevőket. A fogyasztóvédelem a részben a társhatóságokkal közös ellenőrzéseken szinte mindent rendben talált a karácsonyi vásárokban. Csupán három próbavásárlásnál hibádzott valami: kétszer az eladási vagy egységár feltüntetése maradt el, másutt a mérleg nem volt hiteles.

A szakemberek november vége óta a karácsonyi kitelepülések mellett mintegy 300 állandó üzletet is felkerestek. Az általános kereskedelmi feltételek betartásában és a próbavásárlásokon is a helyszínek nagyjából harmada mulasztott. A leggyengébben a pékségek, látványpékségek teljesítettek, a hibázók aránya körükben a kétharmadot közelíti. Az egységár feltüntetésében a boltok ötöde tévesztett, gyakran a vásárlók könyve nem volt jól látható, könnyen hozzáférhető helyen, vagy a panaszkezelési lehetőségekről szóló tájékoztatás nem felelt meg a követelményeknek – áll a közleményben.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a tájékoztatóban kiemelte:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.