Pesti Srácok

Varga Judit: az új német kormánynak tiszteletben kell tartania Magyarország szuverenitását

null

Az új német szövetségi kormánynak tiszteletben kell tartania Magyarország szuverenitását – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német konzervatív lapnak. A miniszter a Die Welt hírportálján pénteken közölt interjúban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) december elején megalakult koalíciójáról kiemelte, hogy az új német és a magyar kormány ideológiailag alapvetően különbözik egymástól, de ez a különbség nem akadályozhatja az együttműködést.

Arra a kérdésre, hogy a jogállami elvek érvényesülése vagy a migrációs politika körüli viták nem lesznek-e negatív hatással a két kormány kapcsolatára, Varga Judit kijelentette, hogy a jogállamisággal kapcsolatos konfliktus ideológiai jellegű, és nem konkrétumokról szól.

– fejtette ki Varga Judit, aláhúzva:

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy a német politikát nem szabad kiterjeszteni más országokra, így például ha a németek bevándorlóországgá akarják tenni hazájukat, akkor az csak az ő döntésük, és ránk nem vonatkozik. Arra a kérdésre, tapasztalja-e, hogy a német kormány migránsok befogadására kényszerít más országokat, elmondta: úgy látja, az a cél, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményezzenek ellenünk, vagyis büntetéssel fenyegetik Magyarországot, mert innovatív megoldásokat szorgalmazunk a migrációs politikában. Arra a felvetésre, hogy a kötelezettségszegési eljárásokat nem a német kormány folytatja, és a viták a magyar kormány és az Európai Bizottság között vannak, úgy vélte, hogy a német kormány a jogállamiság ürügyén bírálja a magyar kormányt, és a migrációval kapcsolatban azzal vádol, hogy nem tartja be az európai uniós jogot.

– fejtette ki az igazságügyi miniszter.

– hangsúlyozta Varga Judit, hozzátéve, hogy nincs bizonyíték az ilyen állításokra. A közösségi és a nemzeti jog viszonyáról hozott legutóbbi alkotmánybírósági döntésről szólva kiemelte: még az általában oly kritikus ellenzék is hallgat az ügyben, mert a döntés azt mutatja, hogy Magyarország határozottan Európa-párti.

A témában Lengyelországban hozott döntésről a többi között elmondta, hogy a sajtó rárontott Lengyelországra, miután a lengyel alkotmánybíróság kijelentette, hogy a nemzeti alkotmány egyes területeken az európai jog felett áll ott, ahol utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre.

A miniszter kiemelte: Magyarország részéről soha nem volt arról szó, hogy szembehelyezkedjünk az európai joggal, amelyet azonban a realitásokhoz kell igazítanunk. Példaként kifejtette, hogy az uniós migrációs szabályozások a békeidőkből származnak, amikor még nem létezett tömeges migráció, így az elutasított menedékkérők gyakran egyszerűen tovább maradnak az EU-ban.

– jegyezte meg. Az EU-s támogatások kiutalását a jogállami elvek érvényesüléséhez kötő, úgynevezett jogállamisági mechanizmusról elmondta: azért mentünk bele, mert láttuk, hogy Európát közösen kell kivezetnünk a korona-válságból, így visszavontuk az újjáépítési alap elleni vétónkat, mivel garanciákat kaptunk arra, hogy a kondicionalitási rendeletet (...) nem vetik be azért, hogy ideológiailag zsaroljanak bennünket.

– mondta Varga Judit a Die Weltnek.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Judit Facebook-oldala