Pesti Srácok

Vizsgálatot indít az úszószövetség Szilágyi Liliána vádjaival kapcsolatban

null

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

A MÚSZ csütörtöki esti közleménye szerint a két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a szövetség etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

– idézte a közlemény Wladár Sándort.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az elnök. A szövetség felhívta a figyelmet, hogy Szilágyi Zoltánnak idén volt már egy fegyelmi ügye, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszószámban. Szilágyi Zoltán akkor írásbeli megrovásban részesült.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána szerdán közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta testileg, lelkileg, szexuálisan. Szilágyi Zoltán csütörtökön reagált lánya vádjaira; jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja családi nevét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor