Pesti Srácok

A Biden-adminisztráció eszement engedékenysége miatt jutott be az USA-ba a texasi túszejtő

A Biden-adminisztráció eszement engedékenysége miatt jutott be az USA-ba a texasi túszejtő

Portálunk is beszámolt az iszlamistáról, aki egy al-Kaidával kapcsolatba hozható nő elengedését követelve ejtett túszokat egy texasi zsinagógában. A mainstream média természetesen megpróbálta eltussolni az antiszemitizmus vádját, Joe Biden pedig rendkívül vonakodva nevezte végül az esetet terrorista cselekménynek. Nem véletlenül: mint kiderült ugyanis a férfi éppen az amerikai elnöknek köszönhette, hogy az Egyesült Államokba költözhetett.

Portálunk is beszámolt arról, hogy szombaton az Egyesült Államokban, Texas államban Colleyville városának zsinagógájában a 44 éves brit állampolgárságú, vélhetően radikális iszlamista Malik Faisal Akram négy embert, köztük az épp akkor a szertartást vezető rabbit a zsinagógában túszul ejtette. A terroristát a hatóságok 11 óra múlva lelőtték és kiszabadították a foglyul ejtett túszokat. Joe Biden vonakodva ugyan, de terrorcselekményként kezdte kezeli az esetet. Kezdetben a szövetségi hatóságok kizárták a támadás antiszemita indíttatását. Valamiért úgy tűnt mintha próbálnák elsikálni az ügyet, de időközben a terroristáról kiderült, hogy kiterjedt bűnügyi múlttal rendelkezik és a brit hírszerző szervek megfigyelése alatt is állt.

Az Origo szerint az ügyben különös és figyelemfelkeltő az, hogy állítólag Akram rendelkezett hivatalos B-2 látogatói vízummal amelyre brit állampolgárként jogosult volt a Vízummentességi Program (VWP) keretén belül szigorú előírások és a megfelelő protokoll betartása mellett. Azonban mivel kiterjedt bűnlajstrommal rendelkezett, és a hírszerző szolgálatok megfigyelése alatt állt a túszejtő, így aligha elképzelhető az, hogy belső segítség nélkül bejuthatott volna az országba az Egyesült Államok egyik legforgalmasabb légikikötőjén keresztül. A baloldali kormányzat befolyása alá tartozó szövetségi szervek példátlan módon próbálják az ügy jelentőségét kicsinyíteni és jól látható módon elhallgatják az esettel kapcsolatos főbb információkat a nemzetbiztonsági kockázatért aggódó republikánus politikusok előtt.

A texasi eset jobb megértéséhez érdemes figyelembe venni azokat döbbenetes információkat amelyek pár hónapja láttak napvilágot Washingtonban. 2021 október végén a Kongresszusban a republikánus szenátorok egy csoportja egy feljegyzést készített, amelyben olyan szövetségi tisztviselőkkel készített interjúkat foglalnak össze, akik felügyelték az amerikai kivonulási és evakuálási folyamatokat a hazai és nemzetközi katonai bázisokon. A döbbenetes dokumentumból kiderül az, hogy a Biden-kormányzat önkényesen központi utasítást adott ki és felrúgta az összes szigorú átvilágítási protokollt, ami érvényben van az országban a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően.

PestiSracok facebook image

Az amerikai Belbiztonsági, Védelmi, Külügyi és Igazságügyi Minisztérium vezető tisztviselői elmondása szerint 82000 evakuált közül szinte senkit sem világítottak át,így gyakorlatilag bemondásra elfogadták az evakuáltak személyazonosságát Joe Biden és a Belbiztonság Minisztérium (DHS) utasításai révén. A baloldali demokraták azóta olyan kitételt is elfogadtak mely következményeként már soha többé nem kell átvilágításon átesniük az evakuáltaknak. Tehát így gyakorlatilag bemondás alapján bárki az Egyesült Államokba utazhatott. A Pentagon állítása szerint napokkal a Hamid Karzai Nemzetközi reptérnél elkövetett terrortámadás előtt, a szélsőséges tálibok több ezer ISIS-K-hoz (Iszlám Állam afganisztáni szervezete) köthető terrorista rabot engedtek szabadon. A szabadon engedett terroristák pontos számáról nem tudott pontos tájékoztatást adni a Pentagon. A Donald Trump hivatali ideje alatt szolgáló terrorelhárító specialista szerint ez hozzájárulhatott a kabuli reptéren történt terrortámadáshoz.

Forrás: Origo; Fotó: Origo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.