Pesti Srácok

A kétszáz éve született Lónyay Menyhértre emlékezik Varga Mihály

A kétszáz éve született Lónyay Menyhértre emlékezik Varga Mihály

Felelős, nagy tudású és széles látókörű politikus volt Lónyay Menyhért, aki hitt abban, hogy Magyarország független nemzetként a polgári átalakulás révén kivívja helyét a fejlett államok között – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a kiegyezést követő első pénzügyminiszter születésének kétszáz éves évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, csütörtökön.

Felidézte, hogy Lónyay Menyhért az 1868-as költségvetés elkészítésekor az államigazgatás minden területén szigorú takarékoskodást írt elő, a költségvetési egyensúly megteremtésére és az állami bevételek növelésére helyezte a hangsúlyt, amelyet nem az adók emelésén, hanem reformon keresztül kívánt elérni. Állami beruházásélénkítéssel járult hozzá az ország anyagi és szellemi megerősödéséhez, illetve az államháztartás stabilizálásához – tette hozzá. Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy most, amikor a válság után már erőteljes a növekedés és az egyensúly is javul Magyarországon, érdemes felidézni a reformkori politikus gondolatát.

– idézte a pénzügyminiszter Lónyay Menyhértet. A tárcavezető elmondta, hogy ezek az elvek a polgári kormány politikájában is felismerhetők. Rámutatott: visszatekintve az elmúlt tíz évre, jól látható, hogy helyes döntés volt a gazdaságot adócsökkentéssel élénkíteni és a növekedés erősítésére fektetni a hangsúlyt, hiszen így a válság idején költségvetési átrendezéssel tudtak úrrá lenni a helyzeten, keresletet generálni, bér- és beruházási támogatásban részesíteni a gazdaság szereplőit. Az eredmények egyre inkább kivehetők, a növekedés idén hat százalék felett lesz, jövőre is jóval meghaladja az öt százalékot, többen dolgoznak ma már az országban, mint a járvány előtt, a munkanélküliség szintje az unióban az egyik legalacsonyabb, közben pedig sikerült a külső bizalmat is megtartani – húzta alá. Varga Mihály szerint jövőre az erőteljes növekedés mellett az egyensúlyi mutatók további javulása várható, ami tovább erősíti a pénzügyi stabilitást és a befektetői megítélést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.