Pesti Srácok

A NATO európai innovációs központjává válna Magyarország

null

A NATO szövetséges államai civil együttműködésekre alapozva, kettős felhasználású termékek előállítására képes start-upok bevonzásával válaszolnának az innovatív és forradalmi technológiák területén jelentkező új kihívásokra. A tavaly meghirdetett DIANA kezdeményezésben egy regionális hivatalból, négy-öt innovációs központból és számos tesztközpontból álló hálózat épülhet ki Európában. A magyar felajánlások mindhárom szinten tartalmaznak hazai helyszíneket Budapesten és Zalaegerszegen - összegezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter David van Weellel, a NATO főtitkárhelyettesével folytatott csütörtöki megbeszélésének fő témáját az ITM közleménye szerint.

Hozzátette: a civil innováció a biotechnológiától a mesterséges intelligencián át az autonóm eszközökig számos területen utcahosszal előzi a védelmi szférát. A vállalkozások újító gondolkodásmódja és tudásbázisa technológiai áttörést hozó polgári és védelmi megoldások kidolgozásában hasznosulhatna. A DIANA az Amerikai Egyesült Államokban hatvan éve eredményesen működő DARPA mintájára teremtene az egyetemi, kutatóintézeti és kormányzati partnereket is bevonó innovációs ökoszisztémát - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. A tervek szerint Észak-Amerikában és Európában is létrehoznak egy-egy alapvetően koordinációs szerepet betöltő regionális központot, amelyek meghatároznák a DIANA éves munkatervét a térségekben.

– fejtették ki a közleményben.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá.

Tájékoztatásuk szerint David van Weel a találkozón elmondta: a DIANA egy ambiciózus kezdeményezés, amelyet a szövetséges állam- és kormányfők a tavalyi NATO-csúcstalálkozón indítottak el. A Szövetség technológiai előnyének megőrzése érdekében létrehozzuk a civil innovátorokkal való hatékony együttműködéshez szükséges mechanizmusokat. Látogatásom során lehetőségem nyílik megismerni a kiváló innovációs ökoszisztémát Magyarországon. Szeretnék köszönetet mondani a magyar kormánynak a DIANA erőteljes támogatásáért és a nagylelkű felajánlásokért, beleértve egy regionális irodát, tesztközpontokat és egy gyorsító telephelyet. A DIANA helyszíneivel kapcsolatos döntések az idei év során fognak megszületni.

– idézi a közlemény Palkovics Lászlót.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS