Pesti Srácok

Áder János Ghánában magyar kivitelezésű szennyvíztisztítót látogatott meg

null

Kétmillió ember szennyvizét tudja kiváló minőségben megtisztítani az a szennyvíztisztító, amely Ghánában magyar beruházásként épült és amelyet Áder János szombaton felkeresett az afrikai országban. A magyar államfő többnapos afrikai látogatása során látogatott el Kumasiba, ahol másfél éve a magyar Pureco-Unit Konzorcium kivitelezésében megvalósult szennyvíztisztító működik.

A projekt megtekintése után Áder János elmondta, hogy a beruházás megvalósulása jól mutatja, amiről Magyarország a víz-világtalálkozók kapcsán beszélt: hazánk nemcsak a problémákra világít rá, hanem a megoldásokat is meg szeretné mutatni, elvinni azokat oda, ahol azokra a világban a legnagyobb szükség van. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a Kumasiban létrejött szennyvíztisztító a világszerte terjedő koronavírus-járvány dacára igen gyorsan, mintegy másfél év alatt valósult meg. Mint fogalmazott, a szennyvíztisztítóval a ghánaiak elégedettek, és további két beruházás is megvalósul.

– húzta alá nyilatkozatában a magyar államfő. Áder János kitért arra, hogy Afrikában, Ghánában a további fejlődés alapvető feltétele a tiszta víz, enélkül nem tudják ellátni a lakosságot, nincsen korszerű mezőgazdaság, ipar, nem tudják megelőzni a betegségeket. A magyar köztársasági elnök szerint a szennyvíztisztítás mellett a térségben az ivóvíztisztítás, a klímához alkalmazkodó növénynemesítés és a betakarított termények szállítása, tartósítása lehet olyan terület, amelyben a magyar szaktudás segítségre lehet.

PestiSracok facebook image

Áder János afrikai látogatása során Ghána után vasárnap Kenyába utazik tovább.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.