Pesti Srácok

Áramot akart vezetni a zárkaajtóba két rab, hogy megöljék az őröket

null

Vádat emeltek két fogvatartott ellen, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljanak bosszút a felügyelőkön – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség csütörtökön. A két férfit emberölés előkészületének bűntettével vádolják, mint visszaesőt és mint többszörös visszaesőt.

A két, jogerős szabadságvesztés büntetését Szegeden töltő vádlottnak 2020. szeptember 18-ára nem maradt kávéja és dohánya – mert cellatársaik elfogyasztották –, és pénzük sem volt a pótlásra. A felügyelők pedig nem engedték, hogy kávét és cigarettát más fogvatartottak juttassanak el a zárkájukba. Emiatt azt beszélték meg, hogy a cellában levő hosszabbítót megbontják, egy vezetékdarabot csatlakoztatnak az egyik konnektorba és a fém zárkaajtó kilincsébe azért, hogy az ajtóhoz legközelebb hozzáérő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak. A két elítélt a megbeszélteknek megfelelően egy késsel még aznap délelőtt megbontotta a hosszabbítót és a vezetékeket kihúzta. A tervüket a vádirat szerint azért nem tudták végrehajtani, mert a zárkafelelős elvette tőlük a hosszabbítót, összedarabolta és a kukába dobta a vezetéket, a történteket pedig jelentette.

Forrás: MTI; Fotó: szegedma.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.