Pesti Srácok

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint védelmet nyújtanak a vakcinák az omikron variánssal szemben is

null

Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.

Az Európai Unió amszterdami székhelyű gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség kedden kiadott közleményében a többi között úgy fogalmazott: tanulmányok szerint az omikron vírusváltozat esetében a koronavírus okozta, tünetekkel járó betegségek elleni vakcinák hatékonysága valamivel alacsonyabb és idővel csökken is, a többi vírusváltozathoz képest. Kiemelték ugyanakkor: noha az omikron fertőzőbbnek mutatkozik, mint a koronavírus más változatai, a vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek.

A kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada – hívta fel a figyelmet az EMA közleménye. A vonatkozó tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak – olvasható a kommünikében.

Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló vakcinák csökkentik a kórházi kezelés, vagy a halálozás kockázatát a terhes anyák esetében is anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának, vagy károsítanák a születendő babát. A koronavírus ellen szájon át adható és intravénás szerek pedig megőrzik hatékonyságukat az omikronnal szemben is, és segíthetnek korlátozni a betegségek lefolyását. Az EMA hangsúlyozta: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze.

PestiSracok facebook image

Erőfeszítéseket kell tenni a jelenleg nem oltott vagy részlegesen beoltottak arányának növelésére, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására – hangsúlyozta a szervezet. Az uniós gyógyszerügynökség továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus elleni oltóanyagok hatékonyságára vonatkozó legfrissebb adatokat, beleértve az omikron variáns okozta betegséget is – tették hozzá közleményükben a szervezet szakemberei.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.