Pesti Srácok

Bakondi: A kormány foglalkozik azzal, hogyan alakítsa át a határőrizetet

Bakondi: A kormány foglalkozik azzal, hogyan alakítsa át a határőrizetet

Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szerda esti műsorában. Bakondi György közölte: fontolgatják, milyen módosítások legyenek a határt védők számában, valamint a határőrizet módszertanában. Arról is egyeztetnek, miként lehetne jobban bevonni a polgárőrséget – tette hozzá.

A kormány hosszú távú stabil határőrizeti rendszer kiépítésére törekszik – jelentette ki Bakondi György, megjegyezve: az illegális bevándorlás belátható időn belül nem szűnik meg. A főtanácsadó közölte, hogy idén már 9500 migránst fogtak el, míg tavaly ugyanebben az időszakban csupán 6100-at, vagyis növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában. Mindeközben az embercsempészek egyre agresszívabbak – tette hozzá.

Egyre agresszívabb migránsok

Mint portálunk is beszámolt róla a police.hu alapján, a héten fadarabokkal és kövekkel dobálta meg a rendőröket egy migráns a Bács-Kiskun megyei Kunbaján. Az egyenruhások pajzsaikkal hárították a támadást. Senki sem sérült meg az eset során, de egy eldobott kő kárt okozott a rendőrautó tetejében. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz az illetékes ügyészségen.

PestiSracok facebook image

Nem ez az első eset, január közepén szintén kövekkel próbálták megsebesíteni a rendőröket. Erről a Magyarország Kormánya Facebook-oldal töltött fel videót ahol jól látható,a migránscsoport köveket dobál át a határkerítésen. Az incidens során egy rendőrautó karosszériaeleme megsérült, valamint a szélvédője is berepedt, személyi sérülés nem történt.

Forrás: híradó; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.