Pesti Srácok

Biden szerint nem is csinált mindent olyan rosszul az elmúlt egy évben

null

Hivatalba lépése egyéves évfordulója alkalmából a Fehér Házban tartott szerdai sajtótájékoztatóján Joe Biden amerikai elnök védelmébe vette elnöksége eddigi mérlegét, megpróbálta kicsinyíteni elnöksége kudarcait, a külpolitikáról szólva pedig azt mondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin bevonul majd Ukrajnába.

– ismerte el az elnök, de nem említette, hogy változtatna eddigi politikáján. Azt ígérte az amerikaiaknak, hogy ezután "gyakrabban találkozik" majd velük. Biden "kihívásokkal", de egyúttal "óriási haladással" teli esztendőről beszélt. Gazdasági sikereket említett és a koronavírus elleni átoltottság növekvő arányát. Arról nem szólt, hogy az elmúlt egy évben sokkal több koronavírus-fertőzést és a járványnak betudható halálesetet regisztráltak, mint az azt megelőző évben, amikor elődjét, Donald Trump republikánus elnököt okolta a szerinte nem jó járványkezelésért. Megemlítette, hogy jelenleg a felnőtt amerikaiak 75 százaléka teljes körűen beoltott a koronavírus ellen. Az elnök azt hangoztatta, hogy hivatalba lépése óta "rekordszámú új munkahelyet" teremtettek, és "rekordnagyságú gazdasági növekedést" értek el. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a drasztikus áremelkedések elleni küzdelemhez "hosszútávú erőfeszítésekre" lesz szükség. Kudarcaiért a republikánusokat okolta, elismerve, hogy "nem látta előre" a Republikánus Párt ilyen mértékű ellenállását a kormányzat politikájával szemben. Azzal vádolta meg az ellenzékét, hogy pusztán politikai okokból próbálja akadályozni a törvényjavaslatait. A republikánusok szerinte mindössze abban érdekeltek, hogy legyűrjék elnökségét, nem pedig abban, hogy tegyenek valamit az amerikaiakért. A járvány utáni "hatékonyabb újjáépítést" ígérő, átfogó programjával kapcsolatban azt mondta, hogy ha nem is a teljes csomagot, de annak nagyobb részeit keresztül tudják vinni a törvényhozáson. Ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok nem tér vissza a koronavírus-járvány miatti lezárásokhoz, mondván, az új típusú koronavírus omikron variánsa "nem ok a pánikra".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Az amerikai elnök külpolitikai kérdésekről is szólt a sajtótájékoztatón. Úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök katonai lépésre szánja el magát Ukrajnával szemben. Megismételte, hogy egy esetleges támadás Ukrajna ellen a kilátásba helyezett amerikai szankciók miatt "sokba kerülne Oroszországnak és gazdaságának".

– fogalmazott, megemlítve azt is, hogy Oroszországnak "kemény humánveszteségei" lesznek egy esetleges háborúban. Szerinte Putyin nem akar "széleskörű háborút". Úgy vélte, az orosz elnök "teszteli majd a nyugati vezetőket". Mindemellett utalt arra, hogy a Nyugat válasza nagyban függene Moszkva cselekedeteinek tényleges mértékétől és attól, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei mennyire lesznek egységesek a választ illetően.

– hangoztatta Biden. Mindazonáltal hozzátette, hogy nem zárkózna el egy csúcstalálkozótól Putyinnal. Arra a Moszkva által megfogalmazott követelésre, hogy Ukrajna ne lehessen NATO-tag, Biden megjegyezte: kevéssé valószínű, hogy Kijev a közeljövőben az észak-atlanti szövetség tagja lesz, még akkor is, ha a NATO elvileg nem zárja be a kapuit előtte. Moszkva azon követelésére pedig, hogy a nyugati szövetségesek ne telepítsenek stratégiai fegyverzetet ukrán földre, Biden azt mondta: "találhatunk megoldást" a kölcsönösség alapján. Az iráni atomalku felélesztését szolgáló bécsi tárgyalásokról szólva az amerikai elnök arról beszélt, hogy történt előrelépés, és ezért még nem érkezett el az ideje a diplomáciai megoldások feladásának.

Biden népszerűsége jelentősen megcsappant: a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak alig 42 százaléka elégedett a munkájával, és hasonlóan alacsony a támogatottsága Kamala Harris alelnöknek is. A 79 éves elnök a beszédben közölte azt is: ha 2024-ben valóban ismét indul az elnökjelöltségért, akkor ismét Harris lesz az alelnökjelöltje.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.