Pesti Srácok

Deák Dániel: ilyen gyenge miniszterelnök-jelölt még a baloldalon sem volt soha a rendszerváltás óta

Deák Dániel: ilyen gyenge miniszterelnök-jelölt még a baloldalon sem volt soha a rendszerváltás óta

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben – erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az elemző emlékeztetett arra: Márki-Zay Péter azzal a szándékkal lépett fel még tavaly októberben, hogy meg akarja szólítani a jobboldali szavazókat.

– mutatott rá a vezető elemző. Deák Dániel példaként hozta, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a fizetős egészségügy mellett "tette le a garast", és arról beszélt egy felvételen, rossznak tartja, hogy Magyarországon tabu a vizitdíj és a kórházi napidíj.

PestiSracok facebook image

– összegzett az elemző, aki megjegyezte: a választók, úgy tűnik, ezt nem is nagyon hiszik el neki. Kitért arra is: a körülötte lévő szakértői gárda, programjának írói ugyanazok az emberek, akik a Gyurcsány-érában, illetve a baloldal kormányzása idején fontos pozíciókat töltöttek be. Király Júlia, aki a jegybank volt alelnökeként asszisztált a baloldal rossz, az országot gyakorlatilag csődbe juttató gazdaságpolitikájához, kezdetek óta ott van Márki-Zay Péter mellett.

– jelentette ki az elemző. Másik példaként Surányi Györgyöt említette, aki eladta Magyarország aranytartalékát, és Bokros Lajos megszorító csomagja idején volt a jegybank elnöke. További példaként hozta Vadai Ágnes és Komáromi Zoltán DK-s politikusokat, kiemelve: látszik, hogy Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát. Deák Dániel szerint az a mítosz már régen "lerombolódott", hogy Márki-Zay Péter egy civil jelölt lenne, aki a politikán kívülről érkezett. Ugyanakkor a listaállításnál is az látszódott, hogy "a pártok diktálnak, Gyurcsány Ferenc dominál", és Márki-Zay Péter egyetlen embere sem került befutó helyre.

– értékelt. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt politikai ellenfeleire és jobboldali szavazókra tett minősítő jelzőit, kijelentéseit úgy összegezte: azok nem vallanak sem keresztény emberre, sem egy magát nemzetinek, jobboldalinak valló politikusra. A választók ilyen módon történő gyalázása egyértelműen nem illik abba képbe, amit fel akar építeni magáról. Az elemző párhuzamot vont azzal, amit Karácsony Gergely főpolgármesternél látni lehetett: ő is sok hazugságot állított magáról, a nyelvtudásáról, arról, milyen hatással volt rá vidéki származása.

– mutatott rá, hozzátéve: hasonló a helyzet Márki-Zay Péternél is. A vezető elemző kiemelte: az, hogy Márki-Zay Péter a választókat ilyen visszatérő módon támadja, gyalázza, azt mutatja, hogy a képviseleti demokrácia alapvetéseit sem tartja tiszteletben.

– mondta. Kitért arra is: Márki-Zay Péter "messiás-tudatos", különféle vallási szektáknál megszokott szlogeneket kezdett el mondani a különféle rendezvényeken. Ezt az elemző azon belső felmérések eredményének tudta be, amelyek valószínűleg azt mutatják, hogy a jelölt megítélése és a baloldal támogatottsága hónapról hónapra csökken. Erre a megállapításra jutnak az ellenzékhez közel álló közvélemény-kutatók is. Deák Dániel szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal is elégedetlenek vele, és ezért menekült ebbe a kommunikációba.

Forrás: MTI; Fotó: Index

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.