Pesti Srácok

Elszólta magát a német haditengerészet parancsnoka az orosz–ukrán válsággal kapcsolatban, le is mondott

Elszólta magát a német haditengerészet parancsnoka az orosz–ukrán válsággal kapcsolatban, le is mondott

Benyújtotta lemondását Kay-Achim Schönbach, a német haditengerészet parancsnoka az ukrajnai válsággal és Oroszországgal kapcsolatban tett ellentmondásos kijelentései miatt – jelentette be szombat este a berlini védelmi minisztérium.

Schönbach pénteken indiai látogatása során beszélt arról, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök tiszteletet érdemel. Kifejtette azt is, hogy Oroszországra – Indiának és Németországnak is – elsősorban a Kína jelentette fenyegetéssel szemben van szüksége. Elmondta: hívő katolikusként fontosnak tartja, hogy Oroszország keresztény ország, "bár Putyin maga ateista, de az nem számít".

– fogalmazott. Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Schönbach úgy vélte, a Krím-félszigetet Ukrajna már soha nem fogja visszaszerezni, és "nonszensznek" nevezte, hogy Oroszország ukrán területet akarna kisajátítani. A német védelmi tárca elhatárolódott Schönbach kijelentéseitől, és közölte: a haditengerészet parancsnokát "saját kérésére" felmentették hivatalából. Schönbach a Twitteren azt írta, "meggondolatlanul" beszélt, kijelentéseivel "nyilvánvalóan hibázott". Az eset miatt Kijevben bekérették Németország nagykövetét. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelezte:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Bernd Wustneck/dpa-Zentralbild/dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.