Pesti Srácok

Fekete-Győr András eddig sem tudta, mennyibe kerül a tej, de szerinte másoknak is itt kellene tartaniuk

Fekete-Győr András eddig sem tudta, mennyibe kerül a tej, de szerinte másoknak is itt kellene tartaniuk

A Momentum „szülői szabadságon” lévő volt elnöke közösségi oldalán osztotta meg magvas gondolatát azzal kapcsolatban, hogy a magyar embereknek már kvázi olyan színvonalon kellene élniük, hogy meg sem nézik, hogy mennyibe kerül a tej, a cukor, az olaj vagy a csirke, mivel már 17 éve az EU tagjai vagyunk, 32 éve pedig rendszert váltottunk. Fekete-Győr András azonban már rég így él, hiszen korábban csúnyán felsült azzal, hogy fogalma sem volt arról, mennyibe is kerül egy liter tej. Ő ezt a színvonalat már rég elérte.

A Momentum volt elnöke közösségi oldalán írt arról, hogy már 32 éve rendszert váltottunk és 17 éve vagyunk az EU tagja, ezért már ott kellene tartanunk, hogy meg sem nézzük, hogy mennyibe kerülnek azok az élelmiszerek, amikre most a kormány élelmiszerárstopot hirdetett. Fekete-Győr András viszont már évek óta ezen a színvonalon él, hiszen évekkel ezelőtt bebizonyította, hogy fogalma sincs, mennyibe kerül egy liter tej. Bejegyzése szerint pedig másoknak is az ő szintjén kellene már élniük.

A fiatal politikus figyelmét az apai teendők feltehetően lekötötték annyira, hogy mostanában nem tájékozódott igazán a világban történtekről, ezért nem értesült róla, hogy az energiaárak elszabadulása az egyik oka annak, hogy az élelmiszerárak is nőttek, nemcsak Magyarországon, hanem máshol is. A jólétükről híres svédek épp gyapjúzokniban vészelik át a telet, ettől remélve, hogy kevesebbet kell majd fűteniük, a németeknél pedig oktatófilm készült a házi cserépkályha készítésének fortélyairól. A jóléti államokban tehát most ez a trend, nálunk viszont az állam megfékezte az energiaárak elszabadulását a balról sokszor kritizált rezsicsökkentéssel, de az élelmiszerárakat sem hagyták annyiban. Már csak az a kérdés, hogy ahogyan eddig is több kormányzati intézkedésünk volt példamutató az EU más országai előtt, mikor döntenek úgy a kormányfők, hogy hasonló lépéseket tesznek az emberek megsegítése érdekében.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.