Pesti Srácok

Már meg sem lepődünk: Gyurcsány szerint több Mártha Imrére lenne szükség

null

A DK első embere szerint több Mártha Imrére lenne szükség, ő ugyanis tisztességes, felkészült és okos ember és persze nagyon gazdag. A Gyurcsány-fiókaként aposztrofált közműholding-vezér alatt több mint száz embert rúgtak ki az állásából, a home office alatt, munkaidejében pedig egy bikinis nővel jachtozik. Viszont büszke arra, hogy Gyurcsány-fiókának hívják...

Kitűnő ember, okos, tisztességes, felkészült, gazdag. Csak néhány jelző, amit Gyurcsány Ferenc mai Facebook posztjában használt a közműholding „sztahanovista” vezérének méltatására, aki sajtóinformációk szerint magánnyomozót fogadott annak érdekében, hogy megtudja, ki tette elérhetővé a fővárosi közműcégek dolgozói számára a luxuséletéről készült képeket. A „tisztességes” Mártha egyébként munkaidejében szórakozott a hajóján, amit azzal magyarázott, hogy a járvány alatt ő így csökkentette a kontaktusai számát.

Gyurcsány azt is írja, hogy

PestiSracok facebook image

Csak remélni merjük, hogy a bukott miniszterelnök nem arra gondol, hogy Mártha milyen kirúgások voltak, ráadásul a járvány kellős közepén a körülötte kirobbant botrányra sunyi módon az általa vezetett cég nevében reagál.

Forrás: Facebook, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.