Pesti Srácok

Házkutatásokat hajtott végre a Cseh Katalinhoz köthető hálózat cégeinél a Gazdasági Versenyhivatal

Házkutatásokat hajtott végre a Cseh Katalinhoz köthető hálózat cégeinél a Gazdasági Versenyhivatal

Míg a momentumos képviselő Brüsszelben támadja hazánkat a leginkább csak a képzeletében létező korrupciós ügyek miatt, addig házkutatásokat tartott és versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Cseh Katalinékhoz köthető cégháló részét képező vállalkozások gyanús ügyletei miatt.

Budai Gyula arról kért tájékoztatást a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), hogy az Uniotec Kft., a Mondat Kft., a Holotech Kft. és a Pannónia Nyomda Kft. ellen indult-e versenyjogi eljárás. A fideszes politikus szerint ugyanis a szóban forgó társaságok olyan eljárásokat bonyolítottak le, amelyekben a nyertes ajánlattevők – közvetve – a nyertes ajánlatkérőkkel ugyanazon érdekkörbe tartoznak. Mint az köztudott, az említett gazdasági társaságok kivétel nélkül annak a céghálónak a tagjai, amelyek Cseh Katalinék családi cégéhez köthetők, és gyanús körülmények között nyertek el mintegy 4,8 milliárd forint értékű uniós támogatást. A sajtó korábban kiderítette, a vállalkozások szisztematikusan együttműködve, a székhelyeikkel, fióktelepeikkel trükközve maximalizálták a profitot – írja a Magyar Nemzet.

– olvasható a GVH válaszában. A hivatal ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem azt jelenti, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Ismert, a tavaly napvilágra került gyanús ügyek miatt Budai Gyula és más magánszemélyek is több feljelentést tettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, de vizsgálódik a OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.