Pesti Srácok

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba

null

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 3-ai országgyűlési választás és az azzal egy időben rendezett országos népszavazás szavazatszámláló bizottságaiba. A számlálásért jutattás is jár, valamint szabadnap. Ezen felül viszont néhány kritériumnak is meg kell felelni.

A választás során kiemelkedő szerepük van a szavazatszámláló bizottságoknak: feladatuk a szavazás lebonyolítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és – ha szükséges – a választás törvényes rendjének helyreállítása. A szavazatszámláló bizottság állapítja meg a választás szavazóköri eredményét is. Az áprilisi választáson és népszavazáson mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd.

Pénzt és szabadnapot is kapnak a számlálók

A szavazatszámláló bizottságok legalább öttagúak, a testületek három tagját a képviselő-testület választja meg a helyi választási iroda javaslatára, legkésőbb március 14-én 16 óráig. A szavazatszámláló bizottságok választott tagjai oktatáson, felkészítésen vesznek részt, a szavazás napján pedig hajnaltól a szavazatok összeszámlálásáig a szavazókörökben végzik a választás lebonyolítását. Munkájukért díjazást kapnak; ez egy januárban kiadott miniszteri rendelet értelmében bruttó 35 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett, ami nettó 33 250 forintot jelent a bizottsági tagoknak. Emellett mentesülnek a szavazás napját követő munkanapon a munkavégzés alól. A szavazatszámláló bizottságnak a választott tagok mellett tagjai lehetnek a választókerületben jelöltként indulók megbízottai is (jelölőszervezetenként két-két ember), az ő díjazásukról a megbízójuk gondoskodik. A szavazatszámláló bizottság működőképességéhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor a képviselő-testület által megválasztott tagok közül hívnak be további tagokat a testületbe.

PestiSracok facebook image

A jegyzők várják a jelentkezéseket

A helyi választási irodák vezetői (a jegyzők) várják a településen élő választópolgárok jelentkezését a szavazatszámláló bizottságokba. Fontos előírás, hogy csak az adott településen lakcímmel és választójogosultsággal rendelkező lakosok lehetnek a választási bizottság választott tagjai. Nem lehet a bizottság tagja képviselőjelölt, képviselő, alpolgármester, jegyző, másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja és az, aki a honvédséggel szolgálati jogviszonyban áll. Párt tagja, a választókerületben jelöltet állító szervezet tagja, a választókerületben induló jelölt hozzátartozója, valamint egyes államigazgatási szervek munkatársai sem lehetnek a bizottság választott tagjai. Arról, hogy hol várnak még jelentkezőket szavazatszámláló bizottsági tagnak, a települések polgármesteri hivatalában lehet tájékozódni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.