Pesti Srácok

Kásler Miklós: a kormány minden idők legnagyobb orvosi béremelését hajtotta végre (Videó)

A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, ennek érdekében végrehajtották minden idők legnagyobb orvosi béremelését és befejeződött az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön legújabb Facebook-videójában.

Kásler Miklós a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban kitért arra: a kormány új egészségkultúrát honosít meg Magyarországon, aminek fontos eleme, hogy a legjobb körülményeket biztosítsák az egészségügyi ellátórendszer munkavállalói számára.

– hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány ezzel a lépéssel nem csak tovább növeli az orvosok fizetését, de átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket is teremt. Mint mondta, a most zajló folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd. Kásler Miklós kitért az egészségügyi szakdolgozók béremelésére is. Azt mondta, az elmúlt években soha nem látott mértékben emelkedett a szakdolgozók fizetése is; a négylépcsős béremelés nyomán a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal nőttek a 2018-as illetményhez viszonyítva. A miniszter kiemelte: az egész világot sújtó koronavírus-járvány ismételten ráirányította a társadalom figyelmét az egészségügyben dolgozók fontos és pótolhatatlan munkájára. Kásler Miklós bízik abban, hogy a most zajló béremelési folyamatok hosszú távon is biztosítani fogják az orvosok és szakdolgozók tudásának, gyógyító és életmentő szolgálatának megfelelő elismerését.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Kásler Miklós Facebook-oldala

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.